Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1956-1967 (Pilisszentkereszt, 2016)
Németh László: Ha én miniszter lennék
Azt sem felejteném el, amit mint író, annyiszor mondtam nektek, hogy az irodalom egy darab természet, itt támadt élő táj, amelyet ugyanazzal a tisztelettel, realizmussal (ha szabad rátok olvasni a szót: szocialista realizmussal) kell szemlélni, ahogy a mezőgazda vagy kohász tartja számon országa kincseit. Azért, mert tavaly aszályos volt egy vidék, jövőre nem hagyom vetetten, vagy hogy politikusabbat mondjak: mert zendülés tört ki egy bányatelepen, a bányát nem fogom bezáratni. A táj adottságai köteleznek. Mint író, hátat fordíthatok annak, aki megbántott; azt, ami az ország javára kihozható belőle, mint miniszter, nem helyezhetem zárlat alá. Pontos gazdasági térképet igyekeznék hát az irodalomról fölvenni. Mint öreg, a maga munkácská- ját zsindelyező író, erre nem voltam köteles, mint miniszter, már segítséget is toboroznék: nem klikk-kritikusokat, hanem nagy műveltségű, de esetleg egész egyszerű olvasókat is, akikkel a magam elfogultságait ellenőriztetném, hogy amennyire ez lehetséges, megbízható értesülésem legyen a források várható hozamáról, eddigi bőségéről. Amikor hat-hetedmagammal legfelsőbb helyen nekem is módom volt a körbe futó beszéd során beénekelnem az áriámat, egy tanácsot adtam: ne csináljanak ellenirodalmat. Nyugdíjazzanak, ha úgy tetszik, minket, öregeket, dolgozzanak a fiatalokkal, de az igaziakkal. Az olyan rendszer, amely becsüli (vagy legalább féli) az írókat, hajlamos rá, hogy olyan irodalmat támasszon, amelyet kedvesebb hallgatni, mint az igazit. S ha a politikus kész e kedves hangokkal az érték felől becsapatni magát, az írók közt mindig akad, akikkel a becsvágy minden sötét elszánás nélkül úgy módosíttatja a különben is viszonylagos, nézőponthoz kötött perspektívát, hogy a kívánt képet szállítani tudja. Az ellenirodalom veszélye: 1. Art az irodalomnak. Akiket nem értékük nyugodt kényelme tart a helyükön, hanem egy vállalt és vitatható szerep, minden lehető módon kartellbe állva tartják e természetellenes „egyensúlyt”, s közben beláthatatlant pusztítanak. 2. Árt a rendszernek, mert a közvélemény (melyet részben ő nevelt) tudja, kik az igaziak, s ha azt látja, hogy azokat az egészen vagy félig talmikért elnyomja, az egész rendszert marasztalja el a rossz lelkiismeret s a jó elnyomásának bűnében. 3. Árt maguknak a fölhasznált íróknak, akik közt igen szép tehetségek lehetnek, de e szerep dobogóiról nehéz a valódi porondra visszatalálniuk, s a sokszor nem is 231
