Szeredi Pál: A Parasztpárt két évtizede. A Nemzeti Parasztpárt két évtizede 1939-1960 (Pilisszentkereszt, 2014)
Összecsapás a pólusok között 1946 nyarán
ző napokban Erdeiék is offenzKebb parasztpárti magatartást tanúsítottak a különböző megbeszéléseken. 1946. augusztus végén, szeptember elején újabb komoly válság alakult ki a Parasztpárt vezetőségében. A központi apparátusban egyre szemérmetlenebb módon érvényesítették hatalmukat az Erdei-csoport tagjai. A Politikai Bizottságon belül is megerősödött a csoport befolyása. Az augusztus 6-1 ülésen a Nemzeti Banknál megüresedett parasztpárti hely kérdéséről határoztak, s a szavazás során Kovács javaslata mellett heten, Erdeié mellett tízen szavaztak. Kovács felismerte, a Politikai Bizottság alkalmatlanná vált, s hasonlóképpen a pártapparátus, arra, hogy valamilyen változás, történjen a Parasztpárt politikai szerepvállalásában. A személyi javaslatok, a pártközi értekezleteken képviselt álláspontok egyre jobban eltolódtak a kommunista érdekek irányában. Ugyanakkor a gazdasági stabilizáció sok helyen súlyos helyzetbe taszította a parasztságot, nőtt a vidék elégedetlensége, s ez begyűrűzött a párt parlamenti képviselői körébe is. A párt anyagilag katasztrofális helyzetbe került, a lapjai alig tudták fenntartani magukat. A kialakult helyzetre való tekintettel 1946 augusztusának közepén Kovács Imre személyes találkozót kért Veres Pétertől, hogy a válság megoldásáról, a polarizáció megszüntetéséről vébményt cseréljenek. Veres először elhárította a találkozást, ám amikor azt a párt több befolyásos személyisége is kérte, nem tudott kitérni előle. Ezen a találkozón egy memorandumot nyújtottak át Veresnek, amelyben kifejtették kifogásaikat a párt működésével kapcsolatban, illetve ismertették elképzeléseiket a továbbiakra vonatkozóan. A memorandumot Kovács Imre, Farkas Ferenc, Keresztury Dezső és Illyés Gyula jegyezte. A jegyzék szerzői tisztázni akarták a párt politikáját, viszonyulását a Kommunista Párthoz és a Kisgazdapárthoz, felvetve utóbbival az együttműködés lehetőségét is, „... és ha nem is ultimátumot, de olyan kívánságcsoportot adtak át nekem, amelynek lényege, hogy megtisztítani a pártközpontot azoktól az emberektől, akik a kommunistákkal való tényleges barátkozással, fraternalizálással gyanúsíthatok. ’su - mondta el pár hónappal később Veres Péter. A memorandum név szerint Erdeit és Darvast 3i> Veres Péter előadói beszéde. NPP NV, 1946. november 2-3-i ülés jegyzőkönyve. (PIL, 284. f. 13. ö.e. I. kötet.) 271