Szeredi Pál: A Parasztpárt két évtizede. A Nemzeti Parasztpárt két évtizede 1939-1960 (Pilisszentkereszt, 2014)
Összecsapás a pólusok között 1946 nyarán
nem említette, az eltávolítandók Szűcs Ferenc, Sípos Gyula és Medve Zsigmond, az Erdei-csoport második vonalbeli emberei voltak, Győrffy-kollégisták. Veres megbeszélte a parasztképviselőkkel az ügyet, ők négy napon keresztül tanácskoztak, s összeállítottak egy jegyzőkönyvet, melyet Veres Péternek átnyújtottak. A képviselőcsoport állásfoglalásában végigvezette a pártban lezajlott folyamatot, amely megosztotta a vezetőséget, s megfogalmazta saját felelősségét a vezetésen belüli ellentétek megoldásában. „Beláthatatlan következménye lenne annak, ha most a képviselőcsoport félreállna az útból, vagy ha szemet hunyna a romboló tényeknek, ha hagyná a párt mostani vezetését változatlanul olyan formában, mint ahogy van. Egy a Parasztpártról jelentő államvédelmis ügynök szerint Kovács Imre még augusztusban úgy adott nyomatékot a pártközpont megtisztítását célzó követeléseinek, hogy közölte Veressel: a Kisgazdapárt felajánlotta neki a főtitkárságot, ezért kész híveivel átigazolni. Az ügynök szerint viszont a Parasztpárt vezetői ezt nem tartották reálisnak, úgy vélték, hogy legfeljebb Kovács, Illyés, Farkas és Keresztury hagyná el a pártot, és előbb gondolnának egy új szerveződés alakítására, mint arra, hogy egységesen átmennek az kisgazdákhoz, ugyanis ott Farkas „... sokkal kisebb esélyekkel indulna ’3l3, Keresztury és Illyés pedig „... politikailag színtelen, tömegnélküli emberek" lennének. Ugyanakkor az ügynök jelentése szerint a Parasztpárt központjában szóbeszéd tárgya volt nemcsak Kovácsék kisgazdákhoz történő átlépése, hanem Erdeiék kommunistákhoz történő csatlakozása is. Talán ezért is állapította meg a képviselői csoport, hogy „..ezeken a súlyosan elrontott dolgokon, az sem segítene, ha egyike-másika le is mondana mandátumáról és hozzácsatlakozna bármelyik baloldali vagy jobboldali párthoz. ”314 315 316 A parasztképviselők öt pontban foglalták össze javaslataikat. Nem kívánták a vezető testületek feloszlatását és megtartani javasolták az elnöki és alelnöki tiszt314 A NPP képviselői értekezletéről készült jegyzőkönyv, 1946. augusztus 30. (PIL, 284. f. 13. ö.e. I. kötet.) 315 Dr. Keresztury Dezső dosszié. 31. o. (ÁBTL, 0-9190.) 316 A NPP képviselői értekezletéről készült jegyzőkönyv, 1946. augusztus 30. {PIL, 284. f. 13. ö.e. I. kötet.) 272