Szeredi Pál: A Parasztpárt két évtizede. A Nemzeti Parasztpárt két évtizede 1939-1960 (Pilisszentkereszt, 2014)

Összecsapás a pólusok között 1946 nyarán

sehova se küldjön ki, se beszélni, se képviselni." Kovács demonstratív lépést szándé­kozott megtenni. A hazai és nemzetközi politikai közeg azt a lépését, hogy a Baloldali Blokk vezetőségéről lemond, de nem lép ki a Parasztpártból, egyértel­mű üzenetként fogadta volna. Jelezte ezzel, hogy nem ért egyet a Baloldali Blokk működésével, véleményével, ugyanakkor azt is, hogy a Parasztpárt még nem elveszett fejsze nyele. A vezetőség tagjai megdöbbentek a bejelentésen, de még mindig nem hitték el, hogy Kovács elszánt a tisztázás ügyében. Darvas visszafogottan nyugtatni akarta, „...Imre sem nézi tárgyilagosan a dolgot, mert az az érzésem, hogy valami üldözött bölény szerepébe hajszolódott bele. Ennek itt köztünk témának kell lennie, mert a párt érdeke az, hogy Erdeinek is és Kovácsnak is egy legyen a véleménye. ” Ekkor szólalt meg először Erdei Ferenc a vitában, s úgy tűnik a beszédéből, hogy ő is elszánta magát a végső csatára. Felemlegette a Kovácsot támogató em­berekkel kapcsolatos gondokat s azt, hogy az újságírók azt kérdezgetik tőle, hogy Kovács hány emberrel lép át a Kisgazdapártba. Azt javasolta, hogy a június 4-én megtartásra kerülő két napos bizottsági értekezleten térjenek vissza rá. Er­dei tehát húzni akarta az időt, nem akart az érzelmileg felhevült helyzetben dön­tést kicsikarni, illetve azzal is tisztában volt, hogy egy hét elmúltával már súlyta­lan lesz minden pártmegnyilatkozás. Kovács ezt nem fogadta el, ám Erdei egy másik útvonallal is megpróbálkozott. Egészen hihetetlen, hogy ez a mondat el­hangozhatott: „Szerintem Kovács nyilatkozata elég volt a Szabad Szóban, és Rákosi és Révai megígérte, hogy revidiálnak, úgy hogy ezt várjuk meg." Kovács válasza tö­mör: „...akkor én ismételten lemondok." Miről is volt szó? Erdei ezt a mondatot vagy annak ismeretében mondhatta el, hogy azt már előre egyeztette Rákosiékkal, s ők megígérték neki, hogy módosítják a Kovácsról leírtakat, ám akkor érthetetlen, hogy erről miért nem tájékoztatta előbb a vezetőséget, miért hagyta, hogy elfajuljon a veszekedés. Pontosabban érthető, hiszen számára is megfelelő lett volna, ha Kovács felháborodásában kilép a Parasztpártból. A ma­gyarázat másik lehetősége, hogy Erdei úgy jelentette be Rákosiék visszakozó szándékát, hogy ezt előre nem egyeztette velük, de bízott benne, hogy majd ezt el fogja érni náluk. Erdei tehetséges politikus volt, ezt a későbbi életpályája is 269

Next

/
Thumbnails
Contents