Szeredi Pál: A Parasztpárt két évtizede. A Nemzeti Parasztpárt két évtizede 1939-1960 (Pilisszentkereszt, 2014)

A Parasztpárt kormányzati szerepvállalása

terelnök Nagy Ferenc lett, aki a parasztság körében népszerű vezetőnek számí­tott, s ezért joggal remélhették a földhöz jutott gazdák, hogy sérelmeik orvoslásra lelnek. Csalódni voltak kénytelenek. Az elkeseredés jelzéseként 1946. febmár 12-én Szabolcs és Hajdú megyéből, valamennyi koalíciós pártot képviselő küldöttség érkezett Budapestre demonst­rálva a vidék lakosságának elégedetlenségét. »A keddi nap folyamán mintegy négy­száz főnyi kopott ruhájú, az erős munkától megviselt kérges kezű parasztember jött fel Szabolcsból és Hajdú megyéből - írta tudósításában az MTI hogy elpanaszolja százféle ügyét-baját az ország első gazdájának, a földművelésügyi miniszternek.” 7’ A küldöttséget Kovács Béla, Veres Péter és Dobi István fogadta, s persze min­dent megígértek számukra. Eredményt a Kisgazda kormányzat azonban nem tudott felmutatni, s ezen még az sem segített, hogy február végén Kovács Bélát leváltották, s Dobi Istvánt nevezték ki földművelésügyi miniszternek. 293 293 Magyar Távirati Iroda napi tudósítás, 19. kiadás. 1946. február 12. 15 órakor kiadott közle­mény. 29. o. 252

Next

/
Thumbnails
Contents