Szeredi Pál: A Parasztpárt két évtizede. A Nemzeti Parasztpárt két évtizede 1939-1960 (Pilisszentkereszt, 2014)
A Parasztpárt szerepe az új nemzeti kormány létrehozásában
rancsnoksággal. A Bimbó utca 51-îs számú házban rendezkedett be Mikó Zoltán vezetésével az az alakulat, amely Görgey zászlóalj néven szerepelt a hivatalos iratokban, ugyanakkor az antifasiszta fegyveres ellenállás gyűjtőhelyévé vált Kis Jánosék lebukása után. Ez a csoport adott nagyon sok népi írónak „hivatalos” igazolványt, nyílt parancsot, így például Illyés Gyulának, Veres Péternek, Tamási Áronnak, Szabó Lőrincnek, Sinka Istvánnak, Cseres Tibornak, Szabó Pálnak, Féja Gézának, Nagy Istvánnak és Asztalos Istvánnak is, illetve még körülbelül félszáz írónak, művésznek. A fegyveres csoport és a politikai szerveződés között Kovács Imre tartotta a kapcsolatot. Ezek a nyílt parancsok a mentőövet jelentettek mindazoknak a politikusoknak, íróknak, újságíróknak, egyetemi tanároknak, közhivatalnokoknak, akik a háború utolsó éveiben a németekkel való együttműködés, a háború folytatása, a zsidóság elhurcolása ellen foglaltak állást.232 A Felszabadítási Bizottság szabadon lévő tagjai 1944. december közepén megbízták Kovács Imrét, hogy a Bizottság nevében próbáljon meg átcsúszni a fronton, kezdjen tárgyalásokat a szovjet csapatok parancsnokságával és vegye fel a kapcsolatot a Debrecenben kialakuló ideiglenes központtal. Kovács elfogadta a kockázatos megbízást. Kovács Imre, Elek Péter, Szigeti Miklós, Lám Leó, a csoport tolmácsa és gépkocsivezetőjük Benkő Zoltán december 20-án indult útnak Vámosmikola felé. Két autóval vágtak neki az útnak, az egyikben Bondor Vilmos Mikó százados helyettese és Zsigmond Zoltán gépkocsivezető ültek, ők ismerték az utat a Görgey zászlóalj Börzsönyben állomásozó csoportjához. A második kocsiban a küldöttség tagjai és Benkő Zoltán. A Börzsönybe érve a két gépkocsi visszaindult, Kovácsék pedig megkísérelték a frontvonalon történő átkelést. Már az is nehézkesnek és kalandosnak volt mondható, ám az igazi nehézségek akkor következtek, amikor végül is az orosz csapatok elfogták a csoportot. Igazolni nem tudták kilétüket, s a harcoló alakulatok természetes módon kémnek, ellenségnek tekintették őket. Életük is többször veszélybe került. Egyik községből a másik szállították őket, út közben szereztek tudomást az Ideiglenes 232 Bondor Vilmos: A Mikó-rejtély. Püski, Budapest 1995. 35. o. 181
