Szeredi Pál: A Parasztpárt két évtizede. A Nemzeti Parasztpárt két évtizede 1939-1960 (Pilisszentkereszt, 2014)
A Nemzeti Parasztpárt megalapítása
tok menjenek haza, és végezzék a dolgukat. Ö ezzel eltávozott, de ott maradt 20 főnyi rendőrség, akik a tömeg között mozogva igen erélyes hangon sürgették az azonnali távozást. Mire Bíró Sándor a tömeg nagyobb részével elindult íz Aradi utca irányába. Jobb, ha a vonat mániásáig mozgunk és egy kicsit szétnézünk a városban, mintha itt zajongunk. Sándornak ezt a megállapítását az őrmester nagyon célszerű gondolatnak vélte és megnyugodott. Gondolom abban a hitben, hogy így szabadul a szájaskodó parasztoktól. Igen ám, de ott maradt Kurusa Bandi, a tömeg hangosabb részével, akik sérelmeiket hangoztatták: a rendőrség engedélyezte a gyűlést, ők az ország távoli részeiből nagy költséggel törték magukat ide. Becsapás az ilyen eljárás. Valakinek felelni kell érte, sőt elmennek a miniszterig, ha kell, de nem hagyják magukat orruknálfogva vezetni. A karhatalmat tehát sikerült megosztani. A rendőrség figyelmét teljesen lekötötték, azalatt 30-40-en, ki gyalog, ki kerékpáron, ki parasztkocsin leszivárogtunk a Maros partra, ahol egy homokszállító dereglye várt reánk. ” Kétségtelen, hogy a kezdeményezés tőle származott, ám a pártalapítás valójában a Szabad Szó szerkesztői, elsősorban Erdei Ferenc és Kovács Imre szervezésében és irányításával zajlott le. Az általa említett létszám kissé túlzottnak tűnik, a helyiekkel együtt talán 100-150-en gyűlhettek össze az eseményre. A gyűlés időpontja sem délelőtt, hanem délután négy órára lett meghirdetve, mivel a vonatok a déli órákban érkeztek meg a. vendégek többségével. Nánási László a Parasztpárt későbbi vezetője egy 1979-ben készült interjúban felidézte, hogy dél körül érkezett Makóra, azzal a vonattal, melyen a Szegedről visszaérkező kofák is utaztak.109 Nánási Szegeden Donáth Ferenccel és Mód Aladárral találkozott, akik figyelmeztették, hogy a gyűlést Makón betiltották, ezért amikor megérkezik, próbáljon a kofák között elvegyülni, s az állomás épületéből kijutva a Maros partjára, a strandra ballagjon le, ott lesz a gyülekezés. Nánási visszaemlékezésében megerősítette, hogy az állomáson erős rendőri készültség volt, s nem a pályaud11)11 Nánási László: Emlékezetből. Kossuth Kiadó, Budapest, 1983. 85. o. 105