Gombos Zsuzsa (szerk.): Egy barátság utolsó felvonása. Gombos Gyula és Szijgyártó László levelezéséből 1973-1983 (Lakitelek, 2013)
1982
Kiss Sanyi szomorú haláláról - mivel nem hallgatok külföldi rádiókat - szintén Sándortól értesültem. Nagyon elszomorított, őszintén szerettem, emberi értékei miatt is, meg mint magyarságunk egyik utolsó, Jókai tollára való romantikus hősét is. Ötvenhat őszén töltöttem a társaságában egy emlékezetes estét - az 1945-46-os években jóformán csak hivatalosan érintkeztünk, ’44-ben még nem ismertem —, s úgy maradt meg bennem, és most már örökre így marad, mint naiv álmodozó, aki a tényeket nem látja, vagy nem tudja látni. Ne értsd félre: ez semmit sem von le a szememben emberi értékeiből, csak meghökkentem. Volt egy mondata, amit inkább nem írok le ide, de nem tudok elfelejteni: Don Quijote hitte úgy, hogy le tudja győzni a szélmalmokat, mint ő akkor. De mondom: szerettem, és elszomorít, hogy ilyen ostobán kellett meghalnia. Tekintsd a fentieket úgy, hogy csak Nektek szól, és nem is az a bizonyos malícia ez, amit Viola a nyáron, amikor itt jártatok, hiányolt bennem. Túlságosan sok - még ma is - a Don Quijote. Arra kérlek, hogy anyagi problémáidról Kardosnak írj, ne bízd rám. Egyrészt nem tudom, mikor lesz alkalmam beszélni vele és milyen körülmények közt, milyen hangulatban, másrészt anyagi ügyekben nem szívesen titkárkodom, ha egyéb kérdésről lesz szó - miként remélem, hogy lesz mindig szívesen. Sándor szép ígéretekkel jött el most Kardostól, de én ezekről még nem tudok semmit, nem igazolhatom és nem is cáfolhatom egyiket sem. Majd ha én is megtudok valamit - lehetőleg konkrétumot -, azonnal megírom. De azt nem tudom, hogy ez mikor lesz. Nagyon örülök, hogy Magatokról nem kellett semmi rosszat sem írnotok. Mi is úgy vagyunk, ahogy írod: tűrhetően. A család él és virul, Irénem nyugodt, éppen emiatt - én meg ennek örülök. Sándor szavaiból úgy vettem ki, hogy jövőre - ha másként nem is - Szárszó ürügyén esetleg újra láthatunk Benneteket. Bár úgy lenne! Sándor még Vatai Laci hazalátogatá84