Gombos Zsuzsa (szerk.): Egy barátság utolsó felvonása. Gombos Gyula és Szijgyártó László levelezéséből 1973-1983 (Lakitelek, 2013)

1981

elfeledkeztem.) Köszönöm a tájékozódást és a tájékoztatást, Gyulám, úgy látom, szótár segítséget nem találok újabbat ezek szerint. A Banditól kapott Wentworth-Flexner valóban 1967-es, de a ’75-ös kiadás bővített függelékét is megsze­reztem hozzá még tavaly, egy nagyobbfajta Meriam-Webste- rem - és több kisebbfajta - megvan. Mailer szövege vala­milyen speciálisat kívánna, nem tudom pontosabban meg­határozni, hogy milyet. Ne törődj vele többet, Gyulám, majd csak boldogulok valahogy. De a fáradozásod nagyon-na- gyon köszönöm! Megkaptam Viola levelét is még decemberben, megjött a Kovács Imre halotti toráról Püskiéktől küldött hírlap, rajta a Ti aláírásotokkal is, és megjött a montreali lapotok is a sok ismerős meg ismeretlen szignójával (Vatai Lacinak külön örültem). Bandi is írt most Veletek egyidőben, hatalmas be­számolóval népes családjáról, és egyebekről. Nekünk koránt sincs annyi élményünk, mint Nektek, nem járunk sehová, hozzánk sem jár senki érdekes, akiről be­számolhatnék. Úgy telnek a napjaim, mintha hivatalba jár­nék, délelőtt munka, délután olvasás, pihenés, este televízió. Irénem a háztartást vezeti - és közben mi is öregszünk. Az idén az lesz a változás (számomra), hogy valószínűleg majd­nem az egész évben délután is dolgozni fogok, annyit vál­laltam. Remélem, bírom majd. Hogy többet és egyebet is írhassak, akkor meg kellene kapnom kétszer is kilátásba helyezett egyéb (nem szótári) tárgyú leveled, Gyulám, hogy tudjam, mi érdekel, mire vagy kíváncsi, mi foglalkoztat. Addig is: nagyon jólesett, hogy nemcsak gondoltatok ránk, hanem aggódtatok is értünk. Reméljük, Nálatok nincs baj. A viszontlátásig sok kézcsók, csók, ölelés kinek kitől mi jár! Laci Ui.: Most jut eszembe: mi van Püski Sanyival? Valami olyasmit hallottam, hogy baj van az egészségével, és nem 61

Next

/
Thumbnails
Contents