Gombos Zsuzsa (szerk.): Egy barátság utolsó felvonása. Gombos Gyula és Szijgyártó László levelezéséből 1973-1983 (Lakitelek, 2013)
1977 - 1978
hogy nem boldogok, és fogalmuk sincs róla, hogy itt mi történik. Legutóbb H. Bandival volt némi szóváltásom - mert néha nem bírom szó nélkül a „mi, amerikaiak jobban tud- juk”-ot -, s lehet, hogy ez is úgy kerül majd el Hozzád, hogy „szokatlanul rossz” hangulatban vagyok. Vagyok a fenét! Most azért írok ilyen aránylag hosszú levelet, mert néhány hónapos megfeszített munkámon túljutottam, és egykét hétig „lógok”. Nincs toll- és papírundorom, sőt, mint egy mániákus dolgozom, írok, méghozzá kézzel, mert géppel Irénem ír; írok - ó, nem emlékiratokat -, fordítok, már az ötvenedik könyv felé járok, ennyit fordítottam le tizennyolc év alatt angolból, franciából, németből. A fordítás nagyon jó „pótcselekvésnek” bizonyult, és bizonyul még ma is. No és persze olvasok, rengeteget, meg televíziót nézek. És amióta Németh László egyik naplórészletében olvastam nemrég, hogy ő is szívesen nézett pihentetőül televíziót, ezt sem restellem. Igaz, azelőtt se restelltem. Gyulám, ez a levél nem rossz hangulatú, hanem őszinte baráti beszélgetés akart lenni, mint a hajdaniak voltak, a Csalogány utcában is, meg a S. utcai12 13 kis szobában, ahova Kiss néni bezárt bennünket egy feketekávé-főzővei, amíg össze nem áll a M. Utu nyomdába adandó - rendszerint késő - száma. Annak az emléke nem múlik el, ha nem is találkozunk. Violának sok kézcsók, s Irénemmel együtt mindkettőtöket szeretettel ölelünk! Laci * 12 Semmelweis 13 Magyar Út 41
