Gombos Zsuzsa (szerk.): Egy barátság utolsó felvonása. Gombos Gyula és Szijgyártó László levelezéséből 1973-1983 (Lakitelek, 2013)

1976

Van unokátok? Igaz, ha van is, nincs a közeletekben. Pedig az igen jó, ha van. Nekünk a legtöbb örömünk a négy fiúunokában van, meg a szüléikben. Hozzájuk bezzeg járunk, szívesen. Kilenc, négy, három és kettő évesek, bűbájos, okos mindegyik. Remélhetőleg egyikből sem lesz íróféle, sőt még „értelmiségi” sem.

Elég gyakran emlegetünk Benneteket. Irénem a leveletek óta naponként kérdezte meg, hogy mikor válaszolok már, mert látja, hogy mennyire örülök, ha írtok, meg más okból is szóba hoz Téged, Gyulám. Legutóbb például Szigligeten, látva az ott „alkotó” írókat, a szememre vetette, hogy csak fordítok, és nem írok, aztán hozzátette: „Ugye, neked a Gombos Gyula hiányzik?” Megadóan hümmögtem. Valóban hiányzol, Te is, Viola is, Szuszi is, a Csalogány utca is. Maradjunk ebben. És írjatok! Violának sok-sok kézcsók, téged ölellek, Irénem mindkettőtöket szeretettel üdvözöl:

Laci

*

New York, 1976. nov. 10.

Kedves Laciék!

Hát igen, a Csalogány utca. Ez az egyik emlék bennem is, amihez a honvágy, ha időnként elővesz, ráfonódik. Mert a honvágyat, mint minden igazi vágyódást, nem ilyen szép, nagy, általános és elvont fogalmak, mint a haza, szülőföld és hasonlók ébresztik néha föl, hanem néhány egyszerű és kicsiny - más embernek talán semmit sem mondó - konkrétum. Ilyen a Csalogány utca is. Ilyen a városliget, a budai uszodák, nagyszüleim Sepsiszentgyörgye, s még egy pár hasonló „szent hely”, az emlékezés zarándokhelyei, melyek teljesen személyesek s kevés közük van a haza túlságosan tág fogalmához. Meg néhány emlék, barát. S köztük te, a

32