Gombos Zsuzsa (szerk.): Egy barátság utolsó felvonása. Gombos Gyula és Szijgyártó László levelezéséből 1973-1983 (Lakitelek, 2013)

1976

Budapest, 1976. szept. 28.

Kedves Gyulám!

Örültem ám a levelednek, s csak azért nem válaszoltam azonnal, mert nyakig ültem egy fordításban (Gauguin nagymamájáról írt könyvet egy angolus, azzal vacakoltam), s ahogy befejeztem, már mentünk is Szigligetre, az „alkotóházba”, kifújni magunkat. Én a „nagymamá”-t, Irénem a gépelést. Tegnap kerültünk haza, ügyködünk tovább. Én csak fordítok, szinte már passzióból, és nem is remekműveket: krimiket. Hajdani énem nagyszerűen megglosszázná mai tevékenységemet. De nincs érdemesebb fordítani való, évek óta hiába keresek jó nyugati könyveket. Persze ez ízlés dolga is: lehet, hogy van jó könyv, csak nekem nem tetszik. El is felejtettem megírni Neked, hogy mi lett a Tocqueville-lal, aminek az angol fordítását elküldted annak idején. A kiadók a végén csak szemelvényeket akartak kiadni belőle, mondván, hogy a teljes sok és nem is érdekes (!), erre én visszaléptem, szemelvényesen fordítsa csak más. Maradt utána a Tőled kapott angol példány és tízezer forint előlegadósság. Jó üzlet volt, de néha csináltam már hasonlót.

így éldegélünk, nem valami mozgalmasan, de hát nem csak Ti öregedtek (Te írtad!), hanem én is beléptem a hatvanegyedikbe, és sajnos, nem nagyon szeretem az embereket. Társaság, színház, mozi: alig-alig. Könyv, olvasás: egyre kevesebb. Ha egyszer mi is lakást változtatunk - Isten óvjon tőle! - én is eladok legalább ezer könyvet, és mindjárt könnyebb lesz, nem is fogom túlságosan sajnálni őket. Persze ezt csak most mondom, mikor a költözködés veszélye nem fenyeget. Még arra is irtózva gondolunk, hogy a lakást előbb-utóbb festetni kell! Nem irigyeltem költözködési kálváriátokat. Európai utatok eredménye kicsit lesújt, de úgy emlékszem, előbb sem voltál nagyon optimista a lehetőségeket illetően. Bizonyára Szuszi csalódott nagyon.

31