Gombos Zsuzsa (szerk.): Egy barátság utolsó felvonása. Gombos Gyula és Szijgyártó László levelezéséből 1973-1983 (Lakitelek, 2013)

1974

nod. Az sem maradt visszhang nélkül, hogy - ahogy írod - néhány hónappal ezelőtt lefasisztáztak, pontosabban: az sem keltett mindenütt kedvező visszhangot, sőt.

Ismétlem: nem akarom indokaidat vitatni, többé semmire sem akarlak rábeszélni vagy biztatni. Ezt az ostoba esetet csak azért mondtam el, hogy lássad: minek lehet tartani odaát egy itt és éppen általam elkövetett, teljesen egyéni szamárságot.

Beszéljünk inkább magunkról. Valakitől, valahogy, sokszor értesülök Rólatok, néha egy-egy apróbb híradás, néha hosszabb beszámoló formájában: Nyugdíjazásodról is hallottam, gondolhatod, kis Bálinttól3’ aki járt Nálatok. Tudom, hogy ezek a kisebb bajok, rosszabb, hogy se Viola, se Te nem vagytok egészségesek. Azért mégis igyekezzetek megélni azt a száz évet valahogy! Igaz, nem könnyű. Ezt most már én is tudom, s hadd írom is ide mindjárt, hogy hiába volt minden könnyelmű tervezgetés, aligha látogatunk mi ősszel Amerikába. Irénem nemrég valami furcsa betegségbe esett, most van gyógyulóban, ha ugyan abban van, s aligha kockáztathatunk meg egy ilyen kiruccanást. Amikor Hamzával efféléről beszéltünk, ilyesmire nem is gondoltunk. Pedig ha már három unokája van valakinek, nem árt, ha gondol rá. S Irénemnek már három van, három fiú, egyik szebb, mint a harmadik, de a legszebb a második. Ezt úgy értsétek, hogy a középső, akinek Ádám a neve. A legidősebb Gergely, a legkisebb meg Gáspár. Nekik örülünk, meg - azt hiszem, nem illetlenség leírnom - egymásnak. S ez is valami.

Örülök a jó hímek Szuszáról. Hallottam én már régebben, hogy férjhez ment Papp Tiborhoz, de mivel Tőletek nem tudtam, nem voltam benne bizonyos. A múlt őszön úgy hallottam, hogy Papp is itt van a műfordítók konferenciáján, még gondoltam is rá, hogy megpróbálom megkeresni, hadd

3 ifjú Arany Bálint, Arany Sándor fia

18