Gombos Zsuzsa (szerk.): Egy barátság utolsó felvonása. Gombos Gyula és Szijgyártó László levelezéséből 1973-1983 (Lakitelek, 2013)
1974
tudjak meg tőle valamit, de aztán eszembe jutott, hogy az ilyesmi mégiscsak furcsa volna, mert milyen alapon kérdezném meg tőle, hogy ő vette-e el Szuszát? Ha tudtam volna, hogy a hír igaz, bizisten megkerestem volna, hadd halljak valamit a számomra még ma is legkedvesebb házaspár leányáról. Emlékeztek még a Csalogány utcai szombat estékre? Tudom, emlékeztek, meg is írtátok már néhányszor. Ezután is emlékezzetek rájuk! Drága Violám és Gyulám, azért írjatok néha, akármilyen nehéz is írni. Mi nagyon sokat gondolunk Rátok és beszélünk rólatok! Nagyon sokszor és nagy szeretettel ölelünk benneteket! Laci * New York, 1974. máj. 1. Drága Laciék! Amint ígértem, újra írok. Most már van írógépem, de még mindig nem az, amit megszoktam, a magyar betűs, így még sokkal több betűhibát fogok ütni, mint egyébként szokásom. Már majdnem negyven éve a foglalkozásomhoz tartozik az írógép, de még mindig nem tanultam meg könnyen és hibátlanul dolgozni rajta. Na de a levelemmel nem a kezem közismert ügyetlenségéről akarlak tudósítani, erről jó néhány mulatságos történetet tudnék, Viola még többet. Amiért írok: el szeretném oszlatni benned a keserű reménytelenséget, hogy mi már nem találkozunk többet. Fogunk találkozni Lacikám, bizonyos vagyok benne. Végleges tervünk ugyanis most már az, hogy két év múlva átköltözünk Európába. E két évet is azért akarjuk itt kihúzni, hogy Viola jogai a nyugdíjra végérvényessé váljanak. Hogy amikor eléri a törvény által előírt 19
