Gombos Zsuzsa (szerk.): Egy barátság utolsó felvonása. Gombos Gyula és Szijgyártó László levelezéséből 1973-1983 (Lakitelek, 2013)
1983
Irénem nevében is írom: nagy szeretettel ölelünk és csókolunk mindkettőtöket! Laci * New York, 1983. május 11. Drága Irénke és Laci! Mindenekelőtt köszönöm, hogy még Gyula-napjára is gondoltatok rám. De az igazi öröm mégiscsak az, hogy az alagút végére értél, Lacikám, s mankó helyett most már csak bottal kell járnod, remélem azóta csupán eggyel. Válaszoltam volna sokkal hamarabb jó hírekkel teli leveletekre, de most nálunk jött be egy alagút: Loli ismét kórházba került, ismét tüdőembóliával. Hosszú ennek a története, de megpróbálom röviden elmondani. Amikor Lolit utoljára, akkor már negyedszer, érte utol ez a szörnyű baj - azt hiszem, 1980 szeptemberében volt -, az orvosok azt mondták neki, hogy ezt a jövőben nem lehet máskép megelőzni, csak azzal, hogy élete végéig kell szednie egy coumadin nevű orvosságot, ez vérhigító, mely megakadályozza a rögképződést. Szedte is előírás szerint. De tavaly ősztől kezdve egyre súlyosabb gyo- morbántalmai voltak, a végén már jóformán enni sem mert. Agyon vizsgálták, érdemleges okot rá azonban semmit nem találtak. Loli ebből arra a következtetésre jutott, hogy a bajt csak a coumedin okozhatja. Ez logikus volt, mert a múltban is valahányszor hosszabb ideig szedett egy gyógyszert, az mindig tönkretette a gyomrát. Kérte az orvosát, hogy hagynák abba a coumedint, legalább egy időre. Az orvos vonakodva, de hozzájárult, próbaképpen. Loli gyomra csaknem teljesen rendbejött. így mentünk át húsvétra Califomiába az öcsémékhez s utána egy hétre keresztlányunkhoz, akik most szintén ott laknak (ő egyébként annak a Madarász Bálintnak 99
