Gombos Zsuzsa (szerk.): Egy barátság utolsó felvonása. Gombos Gyula és Szijgyártó László levelezéséből 1973-1983 (Lakitelek, 2013)

1983

a nővére, akit ti nemrégiben láttatok). Ott Loli fájlalni kezdte a derekát - én már tudtam, ez rög. De láttam rajta, iszonyodik még a gondolatától is, hogy rohanjunk valamelyik kórházba. Azt mondta, várjunk, hátha nem rosszabbodik. Isteni szerencse, nem rosszabbodott. De kevéssel azután, hogy New Yorkba visszajöttünk, az egész újra kezdődött a másik oldalon, és súlyosabb tünetekkel. Azonnal bevittem a kórházba. Persze tüdőembóliája volt. Tíz napig feküdt benn. Most már itthon van. Mondanom sem kell, ezek a hetek engem is csúnyán megviseltek, állandóan rettegtem. Hiszen tudom, a vérrög a leggyilkosabb dolgok egyike, néhány óra alatt végezhet egy emberrel. Kiss Sanyit is ez ölte meg, nála a szívben akadt meg a rög: Lolira is csak az őrangyalok vigyáztak, nélkülük az orvosok sem csinálhattak volna semmit.

De hogy valami jobbat is írjak, néhány nap múlva megyünk Párizsba. Lolira mindig jó hatással van, ha láthatja a lányát. Remélem, most is így lesz. Június közepén jövünk vissza. Lacikám, az ígéretedet, hogy havonta egyszer írsz, tartsd meg, viszonzásul én is be fogom tartani.

Addig is nagy szeretettel ölelünk és csókolunk benneteket:

Gyula

*

New York, 1983. augusztus 30.

Drága Irénke és Laci!

Bizony, most már komolyan aggódunk. Március 30.-án írtatok utoljára, azóta én két levelet is írtam, s tőletek semmi életjel. Szeretnénk hinni, hogy te, Lacikám, már régen bejársz a kiadóhoz s most már bot nélkül - csak éppen nincs kedved a levélíráshoz. De azért mégis írjatok egy pár sort,

100