Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenzék története 1987-1989 (Pilisszentkereszt, 2018)
A társadalom bizalmának jelei
A TÁRSADALOM BIZALMÁNAK JELEI Az 1988. január 30-i MDF fórum igazolta, hogy a nemzetépítő demokraták kezdeményező szerepe, mellyel az ellenzéki csoportok egymásra találását és közös fellépését szorgalmazta, visszhangra talált. A Jurta színházban ott volt minden jelentősnek mondható szellemi csoport, ellenzéki szerveződés. Voltak, akik sérelmezték, hogy nem kaptak nagyobb szerepet (Rácz Sándor), voltak akik javaslataik felkarolásának elmaradása miatt emeltek szót (Bajcsy-Zsilinszky Társaság), de a többség elkötelezte magát a fómmok sorozatának folytatása, a közös gondolkodás és cselekvés mellett. Külön örvendetes eredménye volt a parlamentarizmus kérdéseiről szóló fómmnak, hogy bebizonyította, az ellenzéki szervezeteknek is van mondandója, átgondolt és megfontolt cselekvési programja a változtatások vonatkozásában és szakmailag is megalapozott javaslatokat tud megfogalmazni. Egy másik hozama a budapesti fórumnak az volt, hogy az ott résztvevő, vidéki városokból érkező értelmiségiek megerősödtek abban a hitükben, hogy hasonló összejövetelt képesek megszervezni saját közösségükben is. Ennek hatására került sor Miskolcon és Kiskunmajsán egy-egy vitafórumra március 5-én. Ki kell emelnem, hogy - bár kis létszámúak voltak ezek a viták - merőben újdonságot jelentett az a tény, hogy a vidéki értelmiségiek is részt követelnek maguknak az országos politikai ügyek alakításában. A Magyar Demokrata Fórum volt, amely be tudta vonni a vidéki, ám a közélet iránt érzékeny embereket az országos változások megvalósításában való szerepvállalásba. A Fórum következő budapesti vitanapjára március 6-án került sor. Ekkor már - a regisztráció alapján - 726 fő vett részt az erdélyi és általában a magyar kisebbségek helyzetéről szóló tanácskozáson. Mind a létszám, mind az a tény, hogy azon felszólalt például Király Zoltán és a PB határozat ellenére számos párttag részt vett a rendezvényen, arra utalt, hogy a Fórum kezdeményező ereje tovább erősödött, összefogó 83