Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenzék története 1987-1989 (Pilisszentkereszt, 2018)

Ütésváltás az állampártban

a pártot a változásokat akaró és az együttműködést kereső szerveződések mellett. Ez a PB ülés volt az, amely megérlelte a gondolatot a párton belüli reformisták (Grósz és Berecz) fejében, hogy a pártvezetésben gyökeres változtatást kell eszközölni. Ugyanakkor ez a csoport elzárkózott a Pozsgayval való együttműködéstől, mert úgy vélték, hogy Pozsgay nem az MSZMP vezetésével, hanem az alternatív, elsősorban a nemzeti demokraták többségével képzeli el a változtatást. Eredménye az 1988. májusi pártértekezleten lezajlódó, gyakorlatilag a párt vezér­karának lecserélését hozó döntése lett. Pozsgay a következő hónapokban háttérbe szorult, majd a pártértekezleten bekerült a Politikai Bizottságba, és szövetséget kö­tött a kormány reformistáival, akik az ő kapcsolatait kihasználva próbálták gyengíteni az alternatívok szövetségkereső programját és tevékenységét. 82

Next

/
Thumbnails
Contents