Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenzék története 1987-1989 (Pilisszentkereszt, 2018)
Offenzívában az állampárt
másikra. '”2J Grósz 1995-re tette azt az időszakot, amikor a megalakuló pártok valódi politikai szervezetté válhatnak. „Ezek a pártok társadalmi funkciót töltenek be, és az ország életének szerves részei’’— jelentette ki Grósz. Kiállt amellett, hogy számukra biztosítani kell a működés anyagi feltételeit. Ezt elvi kérdésnek tekintette. Hozzászólásában elmondta, hogy az MSZMP egymilliárd forint feletti állami támogatást kap, és ugyanennyit kellene a többi párt számára is biztosítani. Arról is szólt, hogy a pártok indulásakor valamilyen kezdő, nagyobb összegű pénzügyi alapot kell kapniuk, de óvott attól, hogy ez pusztán normatív módon történjen. Elmondta, tudomása van arról, hogy a dunaújvárosi pártbizottságon megjelent az MDF valamint az SZDSZ, és a pártbizottság épületében az MDF 4 helyiséget, az SZDSZ egy egész emeletet kért. Morózusan jegyezte meg, hogy az MSZMP ebben az esetben a Munkásőrség helyiségébe szorulna vissza. Hangoztatta, hogy csak a legalább ezer tagot felmutatni tudó pártok tarthatnának igényt állami támogatásra. Amint látható Pozsgay álláspontja távolról sem tükrözte az MSZMP vezetésének véleményét. Grósz az 1989-ben megalakult politikai szervezeteket nem tekintette valódi partnernek. Az állampárt a párttörvény elfogadásával olyan pályára kívánta beállítani a már létrejött, illetve megalakulás előtt álló politikai szervezeteket, amelyben az MSZMP számára továbbra is meggyőző többség alakítható ki. A párt a hivatalban lévő Országgyűléssel kívánta elfogadtatni az átmenet törvényeit és a közmegegyezés látszatát egy formális kerekasztal-tárgyalássorozat lebonyolításával gondolta igazolni. Március 17-én Major László - a párt szóvivője - interjút adott az EFE spanyol hírügynökségnek. „Az MSZMP elfogadja annak lehetőségét, hogy nem nyeri meg az első demokratikus választásokat, és ennek következtében ellenzékbe vonul. Ha a párt nem így járna el, kétségbe vonhatnák a reformokkal kapcsolatos őszinteségét^23 - jelentette ki. „Demokratikus játékszabályok esetén nem lehetnek eltérő mércék, és a párt elfogadja, hogy az összes többi párttal azonos jogokkal és kötelezettségekkel 222 223 222 Grósz Károly hozzászólása az MSZMP PB. 1989. március 14-i ülésén. MNL OL M-KS, 288. f. 5/1057. ő. e. 223 MSZMP - választások. MTI hír, 1989. március 17. 255