Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenzék története 1987-1989 (Pilisszentkereszt, 2018)
1956 újraértékelése és következményei
viszont — a körülmények kényszerét véve figyelembe — a hatalom megtartásának lehetőségét remélték. 1989-ben az MSZMP-n belüli megosztottság négy nagyobb kategóriába volt sorolható. A legnagyobb részt az ún. hallgatag többség alkotta, amely inkább figyelője- ként, mintsem aktív cselekvőként élte át az eseményeket. Az ún. „ortodox kommunisták”, a rend híveiként minden változtatást károsnak tartottak. A harmadik tábort a „reformkommunisták” alkották, akik a hibákat a rendszer keretein belül kívánták kijavítani, abban a reményben, hogy a válság csak átmeneti, átvészelése a pártegység megőrzésével megteremthető. A legradikálisabb szemléletet a párton belüli platformokat létrehozó „demokratikus szocialisták” hirdették. Véleményük szerint az ország nem egy átmeneti, az élet bizonyos területeire lokalizálható válságot élt át, hanem a krízis a társadalom egészére kiterjedt, és csak a teljes politikai intézményrendszer átalakításával szüntethető meg. Az általuk megfogalmazott nézeteket a sorra alakuló reformkörök terjesztették. Az MSZMP erodálódásának 1989 elején történő felgyorsulását nem elsősorban a fizetésképtelenség határán mozgó államháztartási krízis, hanem a szocializmus „történelmi útjának vizsgálatáról” kialakult belső nézetkülönbségek váltották ki. Pozsgay Imre az 1956-os népfelkelést és nemzeti szabadságharcot illető értékelése több lényeges ponton közeledett az egyre nagyobb mozgásteret nyerő demokratikus ellenzéki szervezetek nézeteihez, s ez, valamint az ellenzéki mozgalmak határozott és nyűt fellépése 1989 februárjában már képes volt arra, hogy az MSZMP Központi Bizottságát a többpártrendszer elismeréséről szóló határozat meghozatalára kényszerítse. A KB ülés elé egyetlen napirendi pontot terjesztettek, melyet a rejtélyes „időszerű politikai kérdésekről szóló tájékoztató” összefoglaló cím alá rejtettek. Nem volt kérdéses senki számára, hogy elsősorban a Pozsgay-féle bejelentés lesz a téma, ám végül sokkal többről is szó került. Az előadói beszédet tartó Grósz Károly már első mondataival jelezte, hogy az ülés döntése súlyosabb, mint pusztán egy elhamarkodott megnyilatkozás értékelése. „Felelősségünk nagy, a tét nem kevesebb mint az, hogy a párt egységének megújításával, szervezeti fegyelmének megszilárdításával képes lesz-e a társadalmi események 231
