Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenzék története 1987-1989 (Pilisszentkereszt, 2018)
A Lakiteleki találkozó előtörténete
intézményrendszer teljes elbontását hirdették. Bíróék viszont olyan programot terveztek, melyet a különböző társadalmi intézetek, műhelyek is meg tudnak vitatni, amelyet a civil szervezetek megbeszélhetnek. Azaz együttműködést terveztek a társadalommal, az emberekkel, a gondolkodókkal, végeredményben a későbbi szavazókkal. A polgáriaknak adandó választ Csurka István fogalmazta meg 1987. július 19-én keltezett levelében, melyet az előkészítő bizottság elnökének, Vásárhelyi Miklósnak címzett.20 Csurka megírta, illúzió lenne bármilyen közös tanácskozás vagy fellépés megszervezése, mivel a polgáriak terveitől oly mértékben eltér a nemzetiek felfogása, hogy azt összeegyeztetni nem lehetséges. Csurka egyértelműen fogalmazott a konfliktus lényegéről: „ Tisztázódott az, amit a mi kedves kis Pártunk már régóta hirdet, és amit bölcs Knopp-Aczél fejével már évekkel ezelőtt kielemzett, hogy tudniillik ennek a mai magyar értelmiségnek, amely különböző szögekben áll szemben a fennálló hatalommal, két jellegzetes csoportja van: a demokratikus ellenzéknek nevezett, javarészt marginalizálódott elemekből álló »baloldal« és a nép-nemzeti írókból, történészekből álló és az őket sleppként követő »mezei hadaknak« is nevezett népi értelmiségből regrutálódó »jobboldal«. ” Csurka István ironikus megfogalmazása arra a régen terjedő pletykára alapozódott, hogy a polgári radikálisok író tagjai jó viszonyt ápoltak Aczél Györggyel, s ez egyfajta védőhálót vont köréjük. A szóbeszédnek kétségtelenül voltak ténybeli alapjai is. A Társadalmi szerződés — amely így kezdődött: „Kádárnak mennie kell"— terjedelmes vitairatában egyetlen alkalommal sem esik szó Aczél Györgyről, pedig köztudomású volt, hogy Kádár János mellett Aczél nevéhez volt köthető a rendszer ideológiai alapjainak kialakítása. Közismert volt, hogy Aczél rendszeresen találkozott Illyés Gyulával, a nemzeti demokraták szellemi vezetőjével, ám Illyés halála után Aczél már nem tudott és nem akart hasonló kapcsolatot ápolni a nemzeti demokraták új nemzedékével, Csoórival, Csurkával, Fekete Gyulával, Mészöly Miklóssal. 20 A levelet Vásárhelyi és Csurka beleegyezésével a Népszabadság 1990. május 11-i számában hozta nyilvánosságra Kenedi János. Megjelent: Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987. Barangoló Kiadó, 2017. 392. o. 22
