Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenzék története 1987-1989 (Pilisszentkereszt, 2018)
Új esztendő, lendületben az ellenzék
A Fidesz elutasította a javaslatot, semmilyen koalíciós ajánlatot nem tekintett meggyőzőnek addig, amíg a független szervezetek ellen adminisztratív lépéseket tesz a kormány. A Független Jogász Fórum ugyancsak elutasította a csatlakozást, mert álláspontja szerint új választójogi törvény alapján, demokratikus választásokkal létrehozott alkotmányozó nemzetgyűlés biztosíthatja csak az átmenetet a jogállamiságba. A Szabad Demokraták Szövetsége nem foglalt egyértelműen állást a Front javaslatával kapcsolatban. Számukra egy ilyen egyeztető tárgyalássorozat megfelelő keretnek látszott, ám azt is el kívánták kerülni, hogy az a látszat keletkezzen, miszerint ellenzéki pozíciójukat feladják annak érdekében, hogy tárgyalóasztalhoz ülhessenek. Németh Miklós kormányfő az Új Márciusi Front javaslata megjelenésének napján mondott hosszú beszédet MSZMP Budapesti Bizottságának aktíva-értekezletén. „Szeretném Önöknek kijelenteni, hogy a kormány elszánta magát a régóta esedékes reformok végrehajtására. Felelősen vállalja az ezzel együtt járó feszültségeket, mert enélkül nincs elmozdulás, modernizáció. Ugyanakkor a kormány maga kívánja az előrehaladás ütemét és irányát meghatározni, és alapkövetelménynek tekinti a két terület: a gazdasági és politikai reform közötti összhang biztosítását Az átalakulás gazdasági tartalma, a piacgazdaság kiépítése megkezdődött, és ehhez kapcsolódóan a politikai tartalom is egyértelmű: kialakítani az intézményes garanciáit egy demokratikusabb, nyíltabb és jobb szocializmust jelentő társadalomnak. De mindezt úgy, hogy tudjuk: ez itt nem kísérleti laboratórium. A magyar népen már kipróbáltak egykét csodareceptet. Újabb csodareceptet ez a kormány nem próbál ki. Ezért döntéseit a legfőbb népképviseleti szerv, az Országgyűlés jóváhagyásával hozza meg, és az Országgyűlés felhatalmazása alapján kezd a feladatok végrehajtásáhozA80 A kormányfő álláspontja egyértelmű volt. A társadalmi változást nem pártirányítással, de nem is valamilyen népképviseleti felhatalmazással nem rendelkező testület, vagy bizottság útmutatásai szerint képzelte el. Gyakorlatilag azt jelentette be, hogy az átalakítás élére a kormány áll, és csak az Országgyűlés irányítását fogadja el. Az Üj Márciusi Front javaslatát éppúgy elutasította, mint az egypártrendszer kereteiben megvalósuló pártirányítást. 180 180 Németh Miklós beszéde. MTI hír. 1989. január 14. 207