Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenzék története 1987-1989 (Pilisszentkereszt, 2018)
Zaklatott hónapok 1988 őszén
Imre. Megállapodtak, hogy 23-án az egykori, az 1956 október 23-i egyetemista felvonulás útvonalán csöndes vonulást, néma tüntetést szerveznek, transzparensek és jelszavak nélkül. Elképzelésük szerint a békés jelleget az is szimbolizálta volna, hogy a felvonulók nemzetiszínű kokárdát viselnek, és mindenki egy szál virágot hozott volna magával. A Bem szobornál az öt szervezet koszorút kívánt elhelyezni, majd a Himnusz közös eléneklése után a koszorúk mellé a felvonulók is lerakták volna a megemlékezés virágait.137 A négy szervezet elképzeléséhez csatlakozott a Bajcsy-Zsilinszky Társaság is, és közösen közzétettek egy felhívást, melyben a Fiatal Demokraták Szövetsége és a Szabad Kezdeményezések Hálózata 9 óra 30 perce a Gellért térre, a Bajcsy- Zsilinszky Társaság és a Magyar Demokrata Fórum 10 órára a Clark Ádám térre, a Történelmi Igazságtétel Bizottsága 10 óra 45 percre a Batthyány térre hívta tagjait, és a felhívás szerint egymással út közben találkozva együtt vonultak volna a Bem szoborhoz ugyanazon az útvonalon, mint amelyen 32 évvel azelőtt a Műegyetem fiataljai haladtak. A tervezett rendezvényről október 19-én értesítették a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, ahol a bejelentést tudomásul vették, a felvonulás megtartása elé nem gördítettek akadályt. Október 21-én azonban a BRFK közzétett egy közleményt, melyben bejelentették, hogy a FIDESZ és más szervezetek által kezdeményezett semmilyen vonulást, gyülekezést és tüntetést október 23-án a rendőrség nem engedélyezi. Aznap este a felvonulás szervezői órákig tartó összejövetelen értékelték a helyzetet. A felvonulást valóban a FIDESZ kezdeményezte és azt, ha nem is összeütközésre, de mindenképpen a hatalommal szembeni kihívásra próbálta felhasználni. Az MDF, a Bajcsy Társaság, a Hálózat és a TIB is inkább a zárt helyen való megemlékezést tartotta helyesebbnek ezen a forrongó őszön, ám a FIDESZ-nek szüksége volt arra, hogy megmutassa magát, népszerűséget szerezzen, és ezt leginkább akciók szervezésével, nyilvános szerepléssel tudta volna elérni. A rendőrség természetesen mindent tudott a szervezők szándékairól, de a FIDESZ akciótervéről nem volt pontos tudomásuk, és féltek egy esetleges nagyobb 137 Tétova elszántak, elszánt tétovák. Beszélő., (szamizdat) 25. szám. 114. o. 165