Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenzék története 1987-1989 (Pilisszentkereszt, 2018)
A Lakiteleki találkozó előtörténete
okafogyottá vált. Az „ellentanácskozásként” megjelölt lakiteleki találkozó legendája annak a folyamatnak a részeként vált ismertté, amely a második monori összejövetel előkészítésének megrekedése kapcsán alakult ki. A tudatosan terjesztett szóbeszéd azt sugalmazta, mely szerint a nemzetépítő demokraták pusztán ellencsapásként, a Társadalmi szerződés című vitairatra válaszul szervezték meg Lakiteleken az összejövetelt, nem pedig rendszerkritikus tevékenységük szerves kiérlelődéseként. Harminc év elteltével nemcsak érdemes, hanem lényeges is, hogy az e két szóbeszéd mögött meghúzódó tényeket újra elővegyük, és végérvényesen tisztázzuk, hogyan alakult pontosan a lakiteleki találkozó előzménye. Először azt a legendát vizsgáljuk meg, mely szerint a találkozó „ellentanácskozásként” jött létre. A történeti hűség kedvéért két évvel vissza kell mennünk a történelemben. Az 1985-ös esztendő három szempontból is vízválasztó időpont volt a magyar rendszerkritikusi, ellenzéki mozgalmak életében. Ebben az évben volt az országgyűlési képviselő-választás, melyen először indultak el rendszerkritikus jelöltek. Ekkor kapta meg hivatalos működési engedélyét a Bethlen Gábor Alapítvány, és Monoron ez év nyarán egyeztettek először szervezett formában a Kádár-korszak ellenzéki, rendszerkritikusi erői. 1985-ben a választási törvény alapján lehetőség volt a jelölőgyűléseken is javasolni képviselőjelölteket, azaz a Népfront jelöltje mellett szabadon lehetett más személyeket is jelölni, indítani országgyűlési képviselőnek. A párt által irányított, a Hazafias Népfront által lebonyolított jelölési menetrend az alábbiak szerint történt. A jelöltek kiválasztásához minden választási körzetben legalább két jelölőgyűlést kellett tartani. A gyűlésekre a Népfront és a pártszervezetek mozgósították tagjaikat, általában 200-300 ember jelent meg egy-egy helyszínen. A fórumon a levezető elnök tett javaslatot a HNF által támogatott két jelöltre. Az általános gyakorlat alapján a közönség soraiból előre felkészített hozzászólók támogató beszédet mondtak mellettük, majd szavazásra került sor. A formális szavazat- számlálásnak nem volt túl nagy jelentősége, mert általában szinte egyhangúlag megszavazták a nevezettek jelöltté válását. Ha a jelölt a két gyűlésen elnyerte az összes szavazat egyharmadát, akkor a neve felkerült a szavazócédulára. Az 1983-as választási törvény kötelezővé tette a kettős jelölést, amely korábban csak ritkán alkalmazott 13
