Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenzék története 1987-1989 (Pilisszentkereszt, 2018)
Egy méltóságteljes tüntetés - a nemzeti demokraták erődemonstrációja
szerveket: tegyenek meg mindent, hogy ez, a kultúrát és történelmet, ezzel együtt az embert és nemzeti önazonosságát pusztító szándék ne nyerhessen végrehajtást. ’v>1 A Demokrata Fórum kötelességének érezte, hogy a falurombolás elleni tiltakozást folyamatosan napirenden tartsa, a hazai és nemzetközi közvéleményt és döntéshozókat tájékoztassa a magyar kisebbség helyzetéről. Levélben adtak tájékoztatást és kértek támogatást tiltakozásukhoz az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet bécsi utó találkozója küldöttségvezetőitől, II. János Pál pápától, Franz Vranitzky osztrák kancellártól, Alois Mock osztrák kancellár-helyettestől, Felix Ermacoratól, az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának elnökétől, Kurt Waldheim osztrák államelnöktől és Hans-Dietrich Genschertől, a Német Szövetségi Köztársaság külügyminiszterétől. Még júniusban írtak a fórum szervezői egy hivatalos levelet Grósz Károlynak, mint a Minisztertanács elnökének, javasolva, hogy „Magyarország függessze fel barátsági és együttműködési szerződését Romániával és a világ közvéleménye előtt nyilvánítsa ki, hogy Romániát mindaddig nem tekinti szövetségesének, amíg gyökeresen nem változtat magyar- és általában nemzetiségellenes politikáján, és amíg nyilvánosan garanciákat nem ad arra, hogy egyszer s mindenkorra elveti jelenlegi tervét az erdélyi falvak felszámolásáraA03 Grósztól ugyan semmilyen választ nem kaptak ajánlásukra, de a nemzetközi szervezetekben a falurombolás ügye visszatérő téma lett, a tiltakozás világméretűvé terebélyesedett. Grósz Károly július elején Moszkvába, a hónap második felében az Egyesült Államokba látogatott. Sokan reménykedtek abban, hogy Moszkvában szó fog kerülni a magyar kisebbség sorsáról, ám csalódniuk kellett, Gorbacsowal folytatott megbeszélései során Grósz nem vetette fel Ceauşescu faluromboló terveit. Más volt a helyzet 102 103 102 A magyarság és a nemzeti értékek védelme. Paskai László érsek, prímás nyilatkozata bíborosi beiktatásakor. Új Ember. 1988. július 3. 1. o. 103 A Magyar Demokrata Fórum szervezőinek 1988. június 13-i levele Grósz Károly miniszterelnöknek, a Romániával való baráti és együttműködési szerződés felfüggesztésének követeléséről. 1988. június 13. Megjelent: Dokumentumok a Magyar Demokrata Fórum korai történetéből (1987-1989). Szerkesztette: Riba András László- Szekér Nóra. Antológia Kiadó, Lakitelek, 2017. 77. o. Az előzőekben jelzett levelek is megtalálhatók a kötetben. 120