Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)

Felirat közös ügyeinkben

az olvasóknak, kivált ha a kapitalizmusnak a termelőerők mai fejlődésében is betöltött sikeres szerepére gondol, elmegy a kedve a haladástól. Ám ha azt mondjuk is, hogy rendben van, a tudományos kutatás nem lehet tekintettel sem a nemzeti, sem a szociális érzékenységre, tudomásul vesszük, hogy Werbőczi ideológiája haladóbb volt, mint a Dózsáé, s belenyugszunk abba, hogy a XVI-XVII. századi Erdély nem volt a nemzeti függetlenség vára, hogy a nemzetiségek függetlenségigénye a magyar állammal szemben 1848-ban éppolyan megoldásra érett történelmi parancs volt, mint a magyarságé Ausztriával szemben. Szűcs könyvében még akkor is sok minden marad, amit nem lehet megemészteni.

Nem volt igazi hazafiság?

Az egyik az, hogy a mai nemzeti érzés történelmi igazolásának számba jöhető fényeiről sorra kimutatja, hogy nem volt igazi patriotizmus, nem volt „modern”. Nem volt az a Zrínyié, az erdélyi fejedelmeké, s még a 48-as forradalomé sem egészen, mert a rendi fogantatás bélyege rajta sötétlett. Tehát nem állt mögötte a nép egésze. Lehet, hogy ebben igaza is van. De ha így volna is, még hátra van a nehezebb kérdés: kik ellen, s mi szükség erre az igazságra. Akad-e a történelemtudományban komoly ember, aki ne tudná, hogy a nemzeti érdekek XVTXVII-XVIII. századi képviselete más volt, mint a „modern patriotizmus”? Persze hogy más volt, de attól még lehettek előzményei a mainak. Rendi jellegük ellenére is összhangba kerülhettek olykor a nép érdekeivel.

De hát sajnos még azt sem hihetjük, hogy Szűcsöt a patriotizmus régi formáinak rendi jellege taszítja. Ebben ő Szabó Ervinnel is szigorúbb s fesztelenebb, mert meggyőződése, hogy a nép a rendi jellegű nemzetfogalom lecsúszott törmelékével élt, ha élt ilyesmivel egyáltalán, de sokkal valószínűbb, hogy fütyült az egészre, tehát a mai patriotizmus a népben sem lelheti fel gyökereit. Először azt igyekszik nagy szorgalommal kimutatni, hogy a nép hazafogalma csak a vidéket, a szűkebb otthont foglalta magában, s híjával volt az erkölcsi-politikai elkötelezettség tartalmainak. A tudatos nemzeti ideológia! Ez az, amiről napjainkig mindig kimutatható, hogy nem létezett, vagy zavaros volt, sőt nem is létezhetett, mert a népnek nem volt joga. Azt, hogy az ország védelmében ennek ellenére nagy népi tömegek is részt vettek, Szűcs

86