Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)
Fejtő Ferenc és Borbándi Gyula levélváltása
a magyar közhangulatot, de én is. Tapasztalataim szerint voltak, kik attól tartottak, ha kivonulnak az oroszok, elszabadul a pokol, de még többen, akiknek nem voltak ilyen félelmeik. Bizton állíthatom, hogy a nyugati magyarok körében Te voltál az egyetlen, aki a nyilvánosság előtt Magyarország szovjet katonai kiürítésének nem is tervére, hanem csupán vágyak diktálta ötletére azonnal fenntartással reagáltál. Ezért részesült a párizsi cikked éles kritikában az emigráció némely orgánumában. A Látóhatár köre nem cikkezett ellened, de nem osztotta aggályaidat, pedig ha jól emlékszel, az akkori politikai színképnek nem a jobboldalán és nem a közepén, hanem inkább annak bal felében foglalt helyet, és tagjai között zsidók is voltak. Félelmedet ugyanis tárgyi bizonyítékok nem indokolták. Aggodalmadat tiszteletben tartottuk, de komoly alapját nem láttuk. Az 1956 októberi-novemberi események minket igazoltak. írói tisztességed mellett szól, hogy elismerted és elismered, a forradalom rácáfolt aggályaidra, az érzelmek és indulatok elszabadulása, ami nem fő, hanem csak járulékos vonása volt a nép felkelésének, nem torkollott antiszemitizmusba és pogromokba. Hadd emlékeztesselek arra, hogy éppen a Látóhatárban írtad meg 1958 januárjában, hogy ami Magyarországot illeti, több kérdésben helytelenül ítélted meg az eseményeket. Hadd idézzelek: „1956 októbere óta következetesen tévedtem, és ezt a szisztematikus kudarcot nyilván az okozta, hogy a közszellem áramlásától elragadva, inkább résztvevője, mint megfigyelője lettem az eseményeknek, készpénznek véve kívánságaimat. ” Mi ezt a vallomásodat a komolyságát megillető tisztelettel olvastuk és közöltük. Érthetetlen, hogy az antiszemitizmus robbanékonysága kérdésében csak azt vagy hajlandó elismerni, hogy a forradalom rácáfolt félelmeidre, de azt nem, hogy félelmeidnek nem voltak tárgyi indokai. Molnár Józseftől rossz néven veszed, hogy az esetet felemlítette és inszinuációnak nevezed azt a kijelentést, hogy jóslatod jó hírünket rontotta. A magyarság jó hírének mindenesetre nem használt, ha egy tekintélyes kelet-európai politikai kommentátor, akit nemcsak Franciaországban, de a világ többi, más részeiben is a magyar kérdések avatott szakértőjének tartottak, egy mindenhová eljutó nagy francia napilapban közli, hogy a magyarok, amint megszabadulnak a szovjet hadsereg ellenőrzésétől, vad antiszemitizmusba törnek ki, pogromokat rendeznek, fasiszta jellegű államcsínyt hajtanak végre. „A kiürítés alkalmat adhatna”erre, írtad, vagyis amint megvan az alkalom, a magyarok máris rohannak a 388
