Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)
Fejtő Ferenc és Borbándi Gyula levélváltása
nak nevezi, „akik között elsőrendű írók is voltak, bár gyakoroltak némi (sic!) hatást a fiatal értelmiségiekre, nem volt komoly politikai súlyuk”. Hogy a népi írók későbbi politikai szerepének megítélésében nézeteim nem mindenben egyeznek Litván Józsefével sem, szinte természetesnek kell tartanom. Valaki mire kötelezi el magát, milyen politikai vagy irodalmi irányzatot érez magához közelebb állónak érett fejjel, az igen sok esetben gyermekkori élményvilágától függ. Kevés kivételtől eltekintve, nem véletlenül lesz valaki baloldali vagy jobboldali, radikális vagy konzervatív, népi vagy urbánus. Aki például gyermekkori élményeivel a két háború közti falusi szegénység és megalázottság emlékeit hordozza még őszülő fejjel is magával - mint jómagam -, az a népi irodalomban annak idején könnyebben a maga világára ismert, mint az, akinek gyermekkori lelki sebeit vallási vagy faji megkülönböztetések, sőt - mint a második világháború alatt - gyilkos faji üldöztetések ütötték. (Nem lehet véletlen, hogy a kommunista Ságvári Endre a hitlerista antiszemitizmus vészes előretörése idején nem a magyarságot .létében fenyegető dunántúli egykéről, nem a tiszántúli szegényparasztok nyomorúságáról, sőt még csak nem is az újpesti vagy kispesti munkások nyomorúságáról [amelyet volt szerencsém személyesen is megtapasztalni] írt novellákat, hanem a bőrük színe és fajtájuk miatt üldözött négerekről, ami zsidó polgári családból való származását figyelembe véve, mai szemmel nagyon is érthető mindazok után, ami a zsidósággal történt.) Nehéz tehát vitába szállnom a levél írójának Illyés és a népi írók politikai szerepéről alkotott véleményével, mert feltehetőleg mindketten más élményvilágból indulunk ki. Hadd hozzak föl erre egy példát. A napokban került kezembe Kenedi János „elhülyülésének története”.333 Kenedi 1947-ben született, tehát még a világon sem volt, amikor a népi írók könyveikben föltárták a magyar paraszti nyomorúságot és nagy harcaikat vívták a feudális, nagy- birtokos Magyarország uraival, mégis gondolkodás nélkül le merte írni, hogy abban a világban „a szociográfia 'urbánus' híveinek a talpátverték, miközben 'népies' művelőit palóc bútorok sebtében odahordott díszletei között vezették föl Horthy Angliára 333 Kenedi János: Elhülyülésem története és egyéb balgaságok. Magyar Füzetek Könyvek 9. Párizs, 1986. 377
