Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)

Kegyelmi pillanat - Monor

sokadalomban kell mozognia, ebbe ütközik bele minduntalan. Ez fojt meg minden kezdeményezést a maga közönyével és cinizmusával.

A kultúr-bugrisnak nincs hitele, nincs eszménye, nincs felelősségérzete, következésképp teljesen közömbös működésének pusztító hatása iránt is. Egy célja van: érvényesülni a quasiban. Karriert csinálni.

Volt már ilyen a magyar ég alatt? Kétségtelen, hogy az előző kiegyezés is termett ilyen bolondgombát. Sokan leírták, legjobban Mikszáth, a léha, elvtelen, aljasságtól sem visszariadó, csak a könnyű élet igézetében élő, voltaképpen dekadens dzsentrit. Valami ilyesmi ez a mai kultúr-bugris is. Csak nem annyira egy rétegből regrutáló- dik, mint elődje. A népi és az egykori úri elem szépen keveredik benne a polgárival, az urbánus a népivel, a párttag a párton kívülivel.

Az alsó bugrisra pedig a tekintetben hasonlít, hogy ő is elromlott ember. Elem- bertelenedett ember. S ez a veszélyessége is. Ha ugyanis egy társadalomban nagyon elszaporodnak a kiégett, cinikus, öntudat és felelősség nélkül élő egyedek, akkor a társadalom merevvé és halottá válik még akkor is, ha anyagi, civilizációs, technikai tekintetben többé-kevésbé lépést tart a világgal.

Ha valami eljuttatja - még azért nem juttatta el - a magyarságot ebbe a végsőén merev, alávetettségébe beletörődött és belenyugodott, mozdíthatatlan állapotba, nem a politika, nem a nemzetközi helyzet és a geopolitikai állapot, az elnyomás juttatja el, hanem ez a büdös szendvics-állapot, az a tény, hogy a jobb indulatú, emberi arcú társadalom, a tisztességesen dolgozó és a jóakaratú egyének tömege e közé a két bugris réteg közé van beszorulva.

Ha létezik szándék, történelmi akarat, amelyik a magyarságot természetesen a környező közép-európai nemzetekkel együtt végleg magához hasonlóvá akarja lapítani, akkor ennek a szándéknak nem a hatalmi nyomás, a politikai akarat ráerőszako- lása a legjobb és leghatásosabb eszköze, fegyvere, hanem ez az elbugrisodás. Csak a végképp elsivárosodott, elbugrisodott népeket lehet feltűnés nélkül lenyelni. Illetve azokat már nem is kell: hullanak. Észrevétlen.

Sok tépelődésre idő már nincs. A magyarság a fogyás állapotába jutott. Oly mérvű elöregedésnek néz elébe, aminek a társadalmi, az életkörülményekben beálló változásairól még az élet néhány évtized múlva, amikor a népességben irtózatos túlsúly355