Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)
Kegyelmi pillanat - Monor
értelmiség már akkor is és éppen a forradalomban mutatta meg, hogy már nem egyszerű középosztály, rétegecske, hanem a társadalom sorsára a leginkább befolyással bíró osztály, egy vezető osztály, a kényszeregyezséget leginkább a bőrén is érezve, az értelmiség írta alá. S ő lett a fő vesztese, majd haszonélvezője is. Éppen ebben a korban, a nagy pálfordulás korában szerveződött meg az a fajta társadalom, amelyet Konrád-Szelényi értelmiségi osztályuralomként ír le. A kor lánctalp-billoga tehát éppen az értelmiség bőrébe és leikébe van legmélyebben beleégetve. Kettős lelkű, túlérzékeny, gyámoltalan és dekadens ez az értelmiség, hasadt lélekkel termeli ezt a quasi-kultúrát. Naponta látnia kell, és hivatásánál, tanultságánál fogva látja is, hogy amit szolgál az rossz, antidemokratikus, idegen, mégis naponta leteszi a garast. Létrehozza, javítja, csiszolja, építi, hangszereli, eljátssza a quasi-kultúrát és a lelke mélyén tudja, mennyire nem valódi az, amit csinál. Létezéséhez napról napra megújuló önbecsapásra és önfeladásra van szüksége. A pap nemcsak a gyülekezetnek prédikál, hanem a „téglának” is. A tanár tudja, hogy a tanterv hamis, de betartja, a mérnök tudja, hogy nem is volna szabad elkezdeni annak a sorozatgyártását, amiért a prémiumot kapja. Az írónak be van építve a cenzor az agyába és a tolla hegyébe, a színész pontosan tudja, hogy mit nem szabad kihangsúlyoznia, a rendező, hogy mit kell a háttérbe rendeznie, a gondolkodó, hogy min nem érdemes gondolkodnia. Amikor tehát ennek a hatalmába belenövő „új osztálynak”318 (hogy Milovan Gyilasznak ezt a Konrádék által oly szerencsésen és realisztikusan továbbfejlesztett fogalmát is ide iktassuk, tisztelgőén) a quasi-kultúra termelő tevékenységéről, vagyis az életéről beszélünk, feltétlenül figyelembe kell vennünk, hogy ez az élet milyen kegyetlen korlátok, csonkító béklyók, milyen egzisztenciális fenyegetések közepeit zajlik. Hogy éppen ennek az uralom közelébe érkező — taposó, hajtó, nyomakodó — osztálynak, ennek a társadalom többi osztálya által irigyelt osztálynak, milyen gyöt- relmes és megalázó feltételek között kell ezt az uralmat gyakorolnia; hogy micsoda kiszolgáltatottság, mennyire nem quasi szolgaság házinak lenni, telibb csajka moslékhoz jutni ebben a szomorú barakkban. 318 Milován Gyilasz: Az új osztály, (ford.: Kovács János) Európa Kiadó, Zürich, é. n. 351
