Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)
Kegyelmi pillanat - Monor
megerjedt levébe, s bele fog fulladni, mert senki nem lesz, aki kihúzza őt onnan - „a sírt, hol nemzet süllyed el, népek veszik körül”... - mert iszonyodva fordul el mindenki a Hieronimus Bosch-i jelenettől. A magyarság átélt már ehhez hasonlót. Az 1867-es kiegyezés után is felpezsdült az élet, Magyarország a Monarchia egyik központja és súlypontja lett, de a kiegyezést, az alkut megkötő magyar vezető osztály éppen úgy a megoldatlan nemzetiségi kérdés és a korhadt társadalmi rendszer fölött élte tivornyás életét, mint ez a mai. Annak a dézsafödőnek a beszakadása a mélybe rántotta az egész Szent István-i Magyarországot, az hozta meg Trianont. Ez a most esedékes beroggyanás pedig még ennél is végzetesebb fenyegetésű: az önálló magyar nemzeti lét teljes megszűnése. Az a tény, hogy itt '56 óta minden erre az elhallgatásra, azaz hazugságra épül, s hogy ennek mindenki részese, haszonélvezője, akármelyik oldalon áll is, azt eredményezi, hogy ma már senki nem is mer megmoccanni sem ezen a korhadt silófedőn. Minden áll, mert a szereplőnek, a statisztának éppen úgy, mint a bonvivánnak az a kényszerképzete, hogy a deszka egyetlen határozott mozdulattól is beszakad. Ez a beteges félelem még azokra a gyér létszámú fiatal nemzedékekre is átragadt már, amelyek valójában nem felelősek. Ok is tartózkodóan viselkednek, mert nincs is más lehetőségük, hacsak nem leugrani a fedőről a hazátlanságba, a semmibe. Uvegesedő szemmel, bénán áll ez a nemzet most itt Európa közepén, s a deszka pedig szépen korhad és rothad alatta. Itt semminek sincs legalitása, itt minden mozdulat félszeg és visszafogott, csak olyan, mintha mozdulat volna. Lehet más, mint quasi-kultúra ezen a deszkán? 1956 és ami utána következett a magyar történelem máig fel nem mért, a maga valójában fel nem fogott váltóállítása. A forradalomnak nemcsak hogy a története nincs kellőképpen feldolgozva, hanem történelmi fordulópont jellege sincs kimutatva, s talán még csak megsejtve sem a gondolkodásban. Szép és komoly szavak persze elhangzottak, de a forradalom és a forradalom leverésének fordulópont jellege már csak azért sem lehet kimutatva, mert hiszen a dolog lényege - legalábbis a felszínen - az volt, hogy folytatódott, restaurálódott, ha humánusabb formában is, a szovjettípusú rendszer, a szocializmus. Amellett ezekről a dolgokról itthon nem lehetett nyilvánosan gondolkodni, a nem nyilvánosságra szánt gondolkodás pedig éppen a nem 340
