Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)
Kegyelmi pillanat - Monor
nyilvános voltával érzékelte a folytonosságot: azt, hogy nem változott semmi. Pedig minden megváltozott. 1956 november 4-e óta a magyarság nem a saját történelmét éli. Ilyen fordulat még egyetlenegy háború vesztése után sem következett be. Ez a fordulat ugyanis a lelkekben állt be. Meglehet, nem vizsgálható szigorúan tudományos módszerekkel, meglehet, hogy jobbára csak művészi érzékelés által felfogható és éreztethető, mégis elsőrendű történelemalkotó tényező valamely nép lelki hozzáállása, viszonyulása egy bizonyos korszakhoz, állapothoz, helyzethez, önmaga viszonyaihoz. Mind vereségeket, mind győzelmeket átélhet egy nemzet nagyjából azonos lelki tartással. 1956 után a magyarságnak nem a viszonyai és a helyzete fordult meg soha nem tapasztalt módon, hanem a lelke. A viszonyulása saját magához, történelméhez. A magyar lélekben minden érvénytelenné vált. A vidám barakkban nihilisták viga- doztak. 1945-ben, a magyar történelem addigi legnagyobb átállításakor, az ezeréves Magyarország porbahullásakor, amikor az ország elvesztette a háborút és felszabadult - egyszerre! —, nem szakadt meg a magyar lelkekben a folytonosság tudata. Sem azokban, akik vesztettek, sem azokban, akik felszabadultak. A nemzettest egyik része vesztett és elhalt, a másik része új erőre kapott és megelevenedett. Mind a két folyamat végzetes erejű volt. Az is pillanatokon belül kiderült, hogy az ország voltaképpen csak az egyik függőségből a másikba került át. Mindez együtt azonban éppen a társadalmi változások óriási horderejénél fogva nem szakította meg a saját történelmi folytatódását. Egyszerre vesztesként és felszabadulva. Ami akkor történt, az egyszerre volt külső erőszak által kikényszerítve és egy nagyon széles és nagyon szenvedélyes népi akarat által végbevive! A földhözjuttatott paraszt, a munkaszolgálatból, haláltáborból hazavergődött zsidó bizakodással, reménnyel nézhetett a jövőbe. A saját jövőjébe. S még akkor is, amikor a nemzet nyakára ültetett bábok elkezdték véres és kegyetlen színjátékukat a politikai porondon, még az iszonyatos szenvedések és megaláztatások közepette sem támadhatott a nem-a-saját-életemet-élem érzete a megalázott magyarságban. A helyzet annyira nyilvánvalóan képtelen lett, annyira erőszakos, hogy a milliók csak mint egy, az Isten által reájuk mért purgatóriumi korszakot - amit túl kell élni és túl is lehet élni, akármennyire is nem látni még a végét - élhették át a Sztálin-Rákosi nevével jelzett uralmat. A nemzet belső szervezete, öntudata, 341
