Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)

Kegyelmi pillanat - Monor

belekényszerült ebbe, de ez az alku nem volt teljesen haszontalan és eredménytelen. A nemzet kapott is. Az a bizonyos „legvidámabb barakk” titulus ennek a kényszeregyezségnek eredményeként ragasztódott rá az országra, joggal. Az élet a 60-as, 70- es években itt valóban emberibbé és elviselhetőbbé vált. Egy-egy pillanatra és egyes rétegek számára még a fogyasztói társadalom anyagi bőségének a legalacsonyabb foka is elérhető közelségbe került. A kulturális élet is pezsegni kezdett. A határok majdnem felnyíltak. Mindennek azonban nem kis ára volt, mert minden voltaképpen az ideiglenesség és a napról napra élés csodaváró és rémült szájtátása közepette, a képtelenség talaján, avagy inkább színpadán játszódott le. Egy nagy cefréskád, egy vastag födővei letakart dézsa és ezen a deszkafedő, az erjedő lé fölött folyt percről percre a táncikáló, vidám barakk-élet. 1956. november 4-e után ebbe a dézsába hánytak bele mindent: vért, hősi halált, munkástanácsot, a forradalom gyönyörű mámorát, az egyhetes szabadság extázisát, az öntudatot, majd valamivel később az akasztottak ezreit és a börtönviseltek megveretéseit és megaláztatásait, s az egészet lefödtek felejtéssel. Az alku legfőbb kikötése volt ez: felejts, hallgass! „Aki nincs ellenünk, az velünk van”- mondta Kádár János. Ám nem ellenük lenni csak úgy volt képes az ember, ha felejtett, ha kitörölte az emlékezetéből azokat a napokat, szájából, leikéből a szabadság izét, az utcasarki szózat-éneklést, és nem beszélt gyermekeinek az akasztott barátról. Nemzedékek nőttek fel makacsul hallgató szülők oldalán. S a hatalom - nem mondjuk, hogy a győztes, mert nem volt az, csak győztesnek kinevezett, kényszer-győztes - kegyes volt. Tessék ezen a placcon, ezen a fedőn új életet kezdeni. Majdnem mindent szabad, csak a fedőt emelgetni nem, alákukucskálni nem.

Mostanra azonban - s ez már a mai magyar társadalom egyedi betegségtünete - ez a fedő, a dézsában megindult erjedés hatására, meg egyszerűen a természet rendjéből következően, elkorhadt és elrothadt. A szagok, a hullabűz és a mérges gázok már felpárolognak és felböffennek.

S mindenkinek, aki fent ágál, táncol, átkozódik vagy konformistáskodik, avagy egyszerűen csak éli szürke mindennapjait a fedőn, az az érzése, hogy a fedő beszakad alatta és belezuhan az iszonyatos, bűzhödt lébe. A hősi halottak, a kivégzettek teme- tetlen hulláinak és a sok elintézetlen, félrelökött nemzeti szerves anyag keservesen

339