Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)
Kegyelmi pillanat - Monor
CSURKA ISTVÁN: ÚJ MAGYAR ÖNÉPÍTÉS316 A mai magyar társadalom kultúrája egy vesztes, agonizálgató és ugyanakkor önkizsákmányoló és idegbeteg társadalom kultúrája, egy úgynevezett quasi-kultúra. Ennek a kultúrának éppen az a legjellemzőbb tulajdonsága, hogy a maga quasi mivoltában maga is besorol, s nem is utolsó helyen, a társadalom betegségei közé. A kultúrának ez a quasi mivolta fejezi ki leginkább a nemzet vesztes voltát, függetlenség - és szabadság - hiányát. Mint a halálos beteg, akinek vannak jobb napjai, világosabb pillanatai, ez a kultúra is képes ragyogó teljesítményekre; létrehoz, kiforr, kiizzad és kiállít magából értékes alkotásokat - noha egyre kevesebbet -, de nem képes rendeltetésszerű működésre. Valamely kultúra rendeltetésszerű működésén a huszadik század végén is csak azokat a hagyományos megfeleléseket érthetjük, mint amelyeket az elmúlt korok és társadalmak kultúrájának minősítésekor a tudományok már meghatároztak, vagyis, hogy a kultúra milyen erővel fejezi ki, hatja át a társadalmat és megadja-e a korszerű válaszokat Egy egészséges nemzeti kultúrának sajátosnak és összetéveszthetetlennek kell lennie, saját kérdésekre saját válaszokat kell adnia. Ha ebből a szögből tekintjük a mai magyar kultúrát, csak azt állapíthatjuk meg, hogy nem működik rendeltetésszerűen. Ez természetesen nem kirívóan egyedi jelenség a mai Európában, amely tele van vesztes államokkal, amely egészében véve maga is szörnyű nyomás alatt van és beteg. A mai magyar társadalomnak van azonban egy sajátos, csak reá jellemző betegsége. A mai magyar társadalom a rossz, egyoldalú, megalkuvó, de ugyanakkor sok vonatkozásban eredményes és hasznos kényszeregyezség társadalma. Ez a kényszeregyezség a forradalom és szabadságharc leverése után köttetett. A magyarság ekkor 316 A monori tanácskozás stencilezett anyaga, 1985. szeptember. A szerző birtokában. 338
