Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)

A nemzeti demokraták látlelete a nyolcvanas évekről

politikai válság jeleit mutatják, a kiegyensúlyozott értelmiségi politika felbillenését, s a kulturális irányítás és a szellemi élet olyan mértékű szétszakadását, amilyen még eddig, 1958 óta, sohasem volt tapasztalható, a hatvanas évek közepe, második fele emelkedő és előrevivő korszakához képest pedig egyenesen riasztó.

Az ilyenformán megromlott helyzet - legalábbis néhány fontos ponton - veszélyeztetheti a párt politikája nyomán eddig elért valóban jelentős eredményeket. Innen nézve is az u. n. nemzeti és vele együtt a kisebbségi kérdést tartom döntőnek, olyan kulcspontnak, amely a párt és a szellemi élet vezető személyiségei között létrejövő konszenzus esetén megfordíthatná a helyzetet, s további fontos kérdések tisztázására is alkalmat adna, illetőleg lehetőséget teremtene. Lehetőséget mindenekelőtt arra, hogy a reform és a demokratizálás ugyancsak társadalmi alapkérdésében a legértékesebb szellemi erőkkel lehessen együttműködni, elsősorban stratégiai, de meggyőződésem szerint taktikai szinten is; lehetőséget arra, hogy nemzet és haladás, nemzeti sorskérdések és a szocializmus sorskérdéseinek mesterséges szétválasztásában, történetileg is alaptalan elkülönítésében az e században terjengő ködöket végre eloszlathassuk; az ügyek képviseletét, a képviselők csoportjait és személyeit illetően is, és nyilvánvalóvá váljék végre, hogy egyaránt a butaság fokmérője, ha valaki a nemzet ügyeiben tudatlan és érzéketlen, valamint ha a haladás, a korszerű gondolatokkal szemben az; és lehetőséget végül arra, hogy nemzeti érdekeinket és a szomszédnépekkel való jó kapcsolataink ügyét a politikai irányítás és a szellemi élet tisztázottan és egységesen képviselhesse, ki-ki a maga lehetőségei és társadalmi szerepe szerint. A párbeszéd újrafelvételének feltétele pedig az lenne, hogy a kormányzat ebben kezdeményező legyen, de nem egyszerűen beszélgetések és kinyilatkoztatások, hanem konkrét kérdésekre adott konkrét válaszok és gyakorlati intézkedések vállalása alapján.

Ha tehát röviden kellene válaszolnom arra a kérdésre, hogy mit értek én a nemzettudat tisztántartásán, akkor nagyvonalakban a következőt mondhatnám: a nemzet múltjának és jelenének torzításmentes, tehát nem szépítő, de nem is önmarcangoló vagy dezilluzionista tudatosítását; az egyetemes magyarság összetartozásának hang- súlyozását, a másság és a sajátosság iránti tolerancia általános emberi és nemzeti jelentőségével együtt; a természetes nemzeti érzelmek, az érzelmileg is meghatáro285