Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)

Csoóri szilenciuma

Kapaszkodás a megmaradásért287

Ezt a könyvet nem szépíró írta. Nem is gyakorlott tollforgató. Ezt a könyvet maga az elviselhetetlen sors íratta egy Csehszlovákiában született, s máig ott élő, fiatal magyar értelmiségivel: Duray Miklóssal.

Tizenkétezernél több hajnal és napnyugta váltogatta egymást a szerző életében. Havazások, szelek és esők. Minden évben virágzott a krumpli, a bodza, a mák, aztán meg elvirágzott, de ebben a könyvben nyoma sincs semminek, ami természetes vagy suhantató élet. A Háború és béke Bolkonszkij hercege a borodinói csatatéren, a halál szomszédságában is örvényleni látja az eget, forog fölötte kéken, hatalmasan, áhítatot keverve még az elmúláshoz is. Ennek a könyvnek azonban egyetlen mondata se csapódik föl a magasságba. Nincs benne semmi, ami önfeledt és lebegtető. Mintha Duray számára a természet se létezne, felhők se, utak se, lányok se, az Alacsony- Tátra zöld estéi sem, amelyekben az embernek egyszerűen kedve támadna fölköltözni a sasok helyére.

Amikor először olvastam el százhúsz oldalas kéziratát, ennek a hiánynak a hidege csapott ki rám a sorok közül. De amikor másodszor is elolvastam, megértettem, hogy a könyv csonkasága maga is dokumentum. Akaratlan, ösztönös bizonyíték, hogy a kisebbségi ember nemcsak a társadalom, hanem a létezés kitaszítottja is.

Tapasztalatból tudjuk, hogy a többséghez tartozót is összezsugoríthatják szelí- debb s vadabb diktatúrák, elronthatják az álmát, gondolatait, eliszaposíthatják a lelkét, de őrá mindig könnyebben rábukkan a remény, mint a kisebbségi egyénre.

Mindig így volt ez? 287

287 Csoóri Sándor: Kapaszkodás a megmaradásért. In Duray Miklós: Kutyaszorító. Önéletrajz és beszélgetések önmagámmal. Püski Kiadó, New York, 1982, 7-20. o.

252