Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)

A Bibó emlékkönyv

forradalmárokból szerveződő politikai élcsapatot, ezúttal paradox módon az élcsapatellenesség eszméi körül. Olyan társadalomban szeretnék élni, amelyben a politikusok nem sok vizet zavarnak.” E program konkrét megvalósításához azonban a pluralizálódás politikai célkitűzésén, s a nyugati típusú polgári demokratikus berendezkedés importján és a polgári szabadságjogok garantálásán kívül nincs közelebbi elgondolásuk.

Gazdaságpolitikai kérdéseket nem érintenek; a tulajdonviszonyok kérdését nem taglalják. Megoszlik véleményük a politikai pluralizmus konkrét formáit illetően is. Egyesek a közvetlen demokrácia irányába mutató törekvéseket preferálják, bírálják a képviseleti demokrácia működőképességét, s megkérdőjelezik valóban demokratikus voltát is. Mások viszont a klasszikus polgári demokratikus illúziók híveiként a többpártrendszeren alapuló parlamentáris demokrácia elvét hangoztatják. A jelen helyzetben azonban közös, „minimális” programjuk, hogy „bármilyen kis bázison”, a társadalmi erők „természetes érdekviszonyainak” elkülönülése mentén teret kívánnak engedni a „közösségi politikai magatartás egészséges fejlődésének”. E cél elérésére minden kisebbség /a nemzetiségek, a szegények, a cigányok, a zsidóság, a vallási csoportok/ vélt vagy valós sérelmeinek, elkülönülési lehetőségeinek felkarolását vállalják és támogatják.

A kötetben a föntebb vázlatosan kifejtett ellenzéki politikai álláspontot - kisebb- nagyobb eltérésekkel és a témák különböző irányú és igényű feldolgozásával — a következő szerzők képviselik: Bence György, Donáth Ferenc, Eörsi István, Gáli József, Haraszti Miklós, Kenedi János, Kis János, Konrád György, Kovács András, Krokovay Zsolt, Molnár Gusztáv /Bukarest/, Radnóti Sándor, Réz Pál, Szaki Pál, Szilágyi Sándor, Tamás Gáspár Miklós, Vajda Mihály.

Mellettük külön kell szólni a kötetnek azokról a szerzőiről, akiknek a mondanivalója - bár több-kevesebb ponton érintkezik a föntebbi, szemmel láthatólag összehangolt, közös forrásból eredő gondolatkörrel - mégsem illeszkedik szervesen az előbbiekben vázolt koherens ellenzéki koncepcióba, s ezért szerzőjük nem sorolható az előbbi névsorba. Erdélyi Ágnes - egy bosszantóan lapos, a szerző zsidó, illetve magyar voltának egyéni és társadalmi konklúzióit boncolgató önéletrajzi visszatekintés „melléktermékeként” - pl. a kötetbeli szerzők közül a legerőteljesebben bizony181