Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)

A harmadik generáció jelentkezik

voltak korszakai ilyenek. Jellegtelenek, „nemzetietlenek”; de mégis csak addig, amíg váratlanul, majdnem megfrissülve nem bugyogott elő a „folyamat”. Mintha a föld alatt még új savakat, új erőt is tudott volna magába gyűjteni; jeltelenné semmisítve történelmileg azt az irodalmi korosztályt, amely alatt a mélyben járt. Biztatni tudlak tehát benneteket, hogy mennyi a lehetőség; de figyelmeztetni is, hogy mennyi a veszélyetek; mennyire lehetséges, hogy nem lesztek nemzedék ti sem.

Itt van valóban - hogy megint kérdésre feleljek - az előttetek járó, a számomra még mindig fiatalnak számító nemzedék, amelyből épp ez az összeállás hiányzott ahhoz, hogy együttesen sokkal jelentékenyebb szerepet töltsön be a magyar irodalomban, mint közös vállalkozás híján. Fölemelt ez a nemzedék hat-hét kitűnő nevet, és nem lett belőlük: összességünkből mégsem valami olyan összeforrottság, amilyen volt mondjuk Petőfiék nemzedéke. Vagy a Nyugat nemzedéke; de még, hogy magunkra is mutassak, olyan nemzedék sem, amelyiknek egyik sereghajtója előttetek áll. Tehát nagyobb a feladatotok, a felelősségetek, de az érdeketek is annál, hogy ne keressétek meg azt, ami közös bennetek.

Újabb és újabb papírszeletek még mindig a nacionalizmusról. Nos, nem térek ki ezek elől sem. Igen, az előbbi gondolatsorhoz hozzátartozik még, hogy ez a veszély, a nemzetiségi, a nemzeti türelmetlenség épp Európának ebben a körzetében volt különösen végzetes. Az első világháború pontosan egy megoldatlan nemzeti kisebbségi kérdésből robbant ki. Egy szerb diák lelőtt egy osztrák trónörököst egy szláv területen, ahol, valljuk be, annak semmi történelmi keresnivalója nem volt, főleg nem kihívó módon. Ebből a kezdetben „területi”-nek vélt történelmi esetből — épp azért, mert alatta volt ez a nemzetiségi hőanyag — tudjuk, mi történt. A második világháború is egy ilyen, már jelentéktelennek hitt nemzetiségi kisebbségi kérdésből robbanhatott ki; ezúttal egy diktátor használta föl, mint puskaporos hordó alá gyújtott zsinórt, hogy a versailles-i szerződések alapjában vétkes intézkedéséből csinálhat magának szörnyű eszközt. Semmi biztosíték, hogy ilyesmi nem ismétlődhet meg harmadszor, századszor. A biztosíték ugyanis az lett volna, ha közben az efféle nemzeti kisebbségi kérdés (ha nem oldódik is meg) valami enyhülést kap. Nem kapott, sőt fokozott fojtást kapott, oly fokú tömítést, hogy az aggódni tudó ember rettegve néz az elé, hol pattan ki olyan szikra, mitől ismét lángtenger lesz a világ. S ha lesz,

146