Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)
Egy könyv kálváriája
zet. Nem néztünk szembe mindmáig azzal sem: mi is volt akkor annak a történelmi végzetességgel földre tapadt nemzetnek a hangja? A hivatalos ország nem Ady fellebbezését írta az égre. Egy vasárnapi verselgető úriasszony jelmondatait. Közülük az egyik, hogy az a hajdani egész ország mennyország volt, a szerencsétlen irredentizmusával tovább bőszítette a környező nacionalizmust. A másik jelmondat az igazságtalan helyzet rendezésének hitét és reményét nem földi, hanem mennybeli bölcsességbe vetve, messianisztikus ködbe kavarta. Ezt az Ady-szemléletű tábor nem tehette magáévá. Úgy elutasította, hogy - még egy szembenézni való - a Horthy-rendszerrel szemben szinte a szomszédos országok szellemével érzett közösséget. Masaryktól és Ben es tői több jót várt a nép, a nemzet javára, mint a magyar állam irányítóitól. S még egy szembenéznivalónk: eljött az idő, hogy a nemzetiségi kérdés szocialista vizsgálói is a kérdés gyakorlati megoldását oly függőségek láncolatától várták, hogy ahhoz, ha nem is ótestamentumi messianizmus, de legalább újtestamentumi chiliazmus197 kellett. ” És most irányt vált a tanulmány. Azt kérdezi: minő kép él a külföldi nemzetekben Magyarországról? Talán még mindig a hajdani? A lobogó sörényű paripán szoknyafélében vágtató csikós? Kicserélhetjük-e ezeket az ócska kliséket? Megrajzolható mai karakterisztikumaiból egy-egy nép címere? „Ezeket a sorokat lírai költő, tehát illúzióromboló írja, mégpedig némi szürrealista köveken is élesült, tehát új valóságokat föltárni vágyó tollal. Elazája új szemléletű címerpajzsának montage-ába ő ezeket az elemeket ajánlja. A világon mintegy tizenöt-tizenhat millió magyar él. Ebből azonban csak tízmillió az ország területén, a határain belül; a többi kívül, jelentékeny részben úgy tapadva a térképbeli országra, mint kenyérre a héja. Jól oda kell néznünk, hogy a valóság és vele egy eltakarhatatlan kérdés határait lássuk. Ez volna a címer egyik fele. A másik, ahogy mindezt a nyelvi közösség alap- néptömege képviseli. Az ő helyzetét is viszonylatai szabják meg. A villanyhuzal kicsapja a biztosítékot, bárhol esik mégoly csekély érintkezés; az országhatárok éppily 197 A chiliazmus az az őskeresztény hiedelem volt, hogy Krisztusnak itt a földön is lesz országlása. 138
