Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)
Új kapcsolatok
ami, sajnos, attól lesz a kelleténél szorongatóbb és szertartásosabb, mert az egyikük politikus, a másikuk író. S ez, akarva-akaratlanul is, elválasztja őket. [...] Hányszor gondoltam önzőén arra: milyen kár, hogy Maga politikus és nem velünk jár egy bandában, mint ahogy együtt jártunk - nem is olyan régen - Hernádival, Liska Tiborral, Gyurkóval, Jancsóval, Sükösddel, Kosával, Vekerdi Lacival, Konráddal, Orbán Ottóval, Sára Sanyival, Körösi Jóskával. [...] Milyen jó lett volna a »hódoló« viszonyok helyett egy villogóbbat, egy többértelmű viszonyrendszert kialakítani például az irodalmon belül! Ezt megelőzően, persze, tisztázni, mi a politikus dolga és mi az alkotóféle embereké! Mert hiába hangoztatjuk, hogy a politikusok és az írók gondja közös, ha a munkájuk és a módszereik közti különbség úton-útfélen orra buktatja őket. Hiszen ami a politikus számára szükséges alkalmazkodás egy író számára meghason- lás. Nem írni meg valamit nem ugyanaz, mint módszert változtatni. ",S9 Az Illyés esetében bevált bizalmas kapcsolat Csoóriékkal nem jöhetett létre. Uj közvetítőket kellett tehát keresnie. •Agárdi Péter lett az egyik ilyen munkatársa. Agárdi az ELTE bölcsészhallgatójaként 1968-ban még lázadó diák, majd a rádióban külsős munkatárs, és 1975-től Aczél György közvetlen munkatársa a pártapparátusban. Szerepét talán Lengyel András fogalmazta meg legtalálóbban 70. születésnapjára írott köszöntőjében, ő volt „a magyar kultúra virtuális minisztere”. Az alábbiakban közölt dokumentum részlet egy Agárdi Péter és Kiss Ferenc, valamint Csoóri Sándor között lefolytatott beszélgetésről készült jelentésből. Amint kiderül, Agárdi, mint a pártközpont kulturális osztályának munkatársa, s korban is Csoóriékhoz közelebb álló, empatikusabban értelmezte a nemzeti demokraták jogosnak értelmezett felháborodását és képes volt tisztázó eszmecserét folytatni velük. Agárdi Péter feljegyzése jelzi, hogy a nemzetiek új generációjával kapcsolatos elutasítás oldódik Aczél környezetében. Nem arról van szó, hogy megkapnák ugyanazokat a lehetőségeket, mint a párt hivatalos irodalmárai, vagy részesültek volna abban a megértő toleranciában, mint a polgári oldal írói, hanem a meghallgatás és a párbeszéd forrását találták meg a pártközpontban feltűnő új generáció tagjaival. 189 189 u. o. 253. o. 125
