Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)
Felirat közös ügyeinkben
gek a szomszéd államokból, például a mi lapjainkból is odaható „elidegenedés ” képviselői lettek. (Elidegenedés? Kárpáti Igaz Szó. 1971. aug. 21.) Azok az ifjak, Benedek András, Fábián László stb., akiket ez a vád ért, s akiknek emiatt egyetemi s más tanulmányaikat meg kellett szakítaniuk, tudtommal semmi olyat nem publikáltak, ami kizáratásukat indokolta volna. Hosszú idő után végre velük érkezett el az ottani magyar irodalom arra a szintre, amelyet már komolyan lehet venni. A belháború, amelyben kölcsönösen durva sebeket ejtettek, ezt az alighogy felnőtt csoportot szétzüllesztette. Az új antológia, amely nélkülük készült (A várakozás legszebb reggelén. Uzsgorod. 1972), szomorú dokumentuma ennek a leromlásnak. S akkor jön Siklós, és ezt írja: „Az ukrán kultúrpolitika nagy figyelemmel s főleg anyagi háttérrel biztosítja a nemzetiségi szellem, nyelv, kultúra erősödését. Balla László mondja, hogy itt nem is az anyagiakon múlik a magyar kultúra fejlesztése, hanem inkább a szellemi kvalitásokon.’'11 (Vagyis mostanában nem születnek azon a tájon olyan tehetségek, mint Móricz vagy Lator László idejében.) Aztán a Fábián Lászlóék nélkül létesített József Attila Irodalmi Kör, a Kovács Vilmos nélkül működő ottani magyar könyvkiadás magas színvonaláról ír Siklós. Mintha nem tudná, hogy Kovács Vilmos két könyve óta ez a könyvkiadás ottani magyar szerzőktől olvasható munkát ki nem adott. Arról is írni kellene itt, mért jut el Kabos, Rátonyi és Gobbi Hilda bóvliműsora Kárpátukrajna magyar közönsége elé, de egy igazi költő, egy igazi versmondó művész vagy színmű mégsem juthatott el - ennek feszegetése azonban messze vezetne. Elég itt arról beszélni, amire Siklós cikke rákényszerít. Egyik helyen azt írja például, hogy a Beregszász melletti Barátságkert vezetői sűrűn járnak át Szabolcsba, a nyíregyháziak Beregszászba, s „ez a szovjethatalom viszonyai között természetes”. Az a kárpátaljai, aki hónapokat, gyakran fél évet vár az útlevélre, s átvergődik a csapi állomás vámlabirintusán, ha a testvérét vagy a gyermekét egy évben egyszer látni akarja, s emlékszik, hogy a csehek idejében fonóba, bálba, udvarolni minden nagyobb határfalunál akár mindennap átmehettek Magyarországra - nagyon rossz szájízzel 171 171 Siklós János: Barangolás a Kárpátok alatt. Népszava, 1972. február 6. 6. o.) 111
