Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)

Felirat közös ügyeinkben

Csatári Dániel Forgószélben című könyvéről163 is közölt a Népszabadság egy tárgyilagosan tájékoztató méltatást (Kemény G. Gábor: Csatári Dániel.-Forgószélben. Népszabadság. 1969. ápr. 10.) E. Fehér is elmondta róla a maga véleményét (Ami összeköt. Élet és Irodalom. 1969. február 22.), de mikor Janics Kálmán egy pozsonyi lapban vitába száll Csatárival, szerzőnk ismét két és fél hasábot vesz igénybe a Nép- szabadságból, hogy gondolatait a Versailles-ban, Trianonban, majd Párizsban kötött szerződésekről és ezeknek a magyar kisebbségekre háruló konzekvenciáiról előadja. (Ki az „öncsonkító”? 1969. júl. 31.) A végén lélekmérgezéssel vádolja Janicsot, de jelen összefüggésben nem ez a lényeg, hanem az, hogy Trianon és a magyar antifa- sizmus gyengesége — ezt Janics tette szóvá - valóban szorosan összefüggő kérdések, továbbá az, hogy az első bécsi döntés számunkra végzetes nemzetközi konstellációkban született ugyan, de önmagában korántsem volt olyan igazságtalan, mint Trianon. E kérdéseket egy következetesen internacionalista politika zárójelbe teheti, de az internacionalizmusról való szavalás nem. Legbölcsebb volna tehát, ha Janics is, E. Fehér is abból indulna ki, hogy se Trianon, se Bécs, se Párizs nem lehet végső megoldás, csak a szocialista integráció. S amíg ennek kimondása nem lehetséges, addig legjobb volna megkímélni a nemzeti reményeikben pőrére kopasztott szomszédmagyarokat az olyan kínos féligazságoktól, mint amikkel E. Fehér Csatári védelmében előáll.

De az előbbi felszólalásnak azért, ha haszna nincs is, mentsége lehet, hogy útját akarja vágni a második világháborút lezáró békeszerződések nacionalista jellegű for- szírozásának. A jelenlét-igény és az instruktori szenvedély azonban akkor is talál ürügyet, ha nincs igazi oka. Egyik fellengzős, Becsüljük meg hídjainkat című cikkében például így oktat: „Miért kellene Dobos László izgalmas, merész regényét, a Földönfutókat felmenteni néhány valóságos művészi hibájának kritikája alól?” Ugyanitt emlékeztet arra, hogy „egyes szlovákiai magyarok múlt századi indulatokat idéző megnyilvánulásait - a szlovákiai magyar marxisták mellett, velük együtt — éppen ezeken a hasábokon vitattuk.”S ahogy elvszerűségét igazolja, előbb megjegyzi: a pozsonyi Pravda is elítélte azokat a diákokat, akik 1968 forró nyarán a magyar lakos1<” Csatári Dániel: Forgószélben. Akadémia Kiadó, Budapest, 1968.

101