Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)

Védekezésre ítéltetve

VÉDEKEZÉSRE ÍTÉLTETVE

1957 végére megszerveződtek a kulturális életet irányító szervek, rendeződött a helyzet a művelődésügyi minisztériumban, s a pártközpontban is normalizálódott az egyes osztályok közötti munkamegosztás, a TKO és az APÓ közötti viszony. Ősszel lezajlottak az első íróperek, elindult az első országos irodalmi folyóirat, a Kortárs, mely megpróbálta megszólaltatni az addig hallgató írókat, s egyben felügyelet alá vonni a megjelenésre váró írásokat. Már 1957 nyarán megbízást kaptak a kulturális életet irányító vezetők, hogy készítsék el a párt művészetpolitikai, művelődéspolitikai irányelveit. Az előkészületeket Szigeti József, a Művelődési Minisztérium első miniszterhelyettese irányította. 1957 decemberére elkészült az első változat, melyet az Agitációs és Propaganda Bizottság tárgyalt meg.

„A népi írók útja” munkacímet viselő tézisek magukon viselik még az 1957 nyarára jellemző kemény kéz politikáját. Az anyagot előterjesztők ugyan megpróbálták finomítani az adminisztratív eszközöket szorgalmazó kultúrpolitikusok befolyásoló szerepét, de a nemzetiek továbbra is ellenségként jelentek meg az értékelésben. „1945 után azonban nem folytattuk az ideológiai harcot e csoport nézetei ellen, s nem törekedtünk eléggé differenciálásukra. Egy részüket adminisztratív úton elzártuk a nyilvánosság elől, ami sok esetben helytelen volt. Más részüknél a »megnyerésre« irányuló törekvések elvtelen, működésűk hibáinak bírálatát mellőző udvarlássá változott, és sok esetben párosult a politikailag szilárdan mellettünk álló írók háttérbe szorításával. Ez az elvtelen viszony nem segítette elő azt, hogy az egyébként is zavaros, nacionalista, a kispolgári szocializmus utópisztikus, helyenként a fasiszta fajelmélettel rokon világnézetű népi írók a marxizmushoz közeledjenek, hanem ép97