Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)
Menteni, ami menthető
le.” Farkasék törekvése egyrészt az volt, hogy megóvják a párt támogatóit egy esetleges felelősségre vonástól, másrészt ezzel is kinyilatkoztatták, hogy a Rákosi-rendszer féle népfrontpolitikát nem fogadják el, abban nem kívánnak részt venni. Dicséretesnek mondható ugyanakkor, hogy az indiai követség felkérésére készítettek még egy feljegyzést, melyben megerősítették kompromisszumkészségüket, meghatározták egy esetleges együttműködés általuk elképzelt kereteit. Bármennyire is agresszív és elutasító volt a kormánynyilatkozat, megfogalmazták azokat az elvipolitikai szempontokat, melyek megvalósulása esetén még mindig tárgyaltak volna Kádárékkal egy koalíciós kormány megalakításáról. A Petőfi Párt részéről Farkas Ferenc, Bibó István és Féja Géza, a Kisgazdapárt részéről Kovács Béla, Vörös Vince és Varga István által aláírt, „Megjegyzések a forradalmi munkás-paraszt kormány nyilatkozatához” címet viselő dokumentumban rendkívül visszafogottan és megértőén nyilatkoztak a kormányprogram téziseiről. Ugyanakkor elvi alapállásukból semmit nem engedtek. Az októberi felkelés kiváltó okát az aláírók a nemzeti önérzetet sértő Rákosi-politikában határozták meg. Ellentétben az MSZMP által megállapított okokkal, véleményük szerint a hibás politika elemei felismerhetők a „koalíciós demokratikus pártok elsorvasztásában, a szólás- és sajtószabadság megbénításában, a gazdasági vezetés elbürokratizálásában, a dolgozó tömegek jogos igényeinek semmibevételében, a tömegek szerepének lebecsülésében, az állami és társadalmi vezetésben. A művészet és irodalom helytelen és erőszakos befolyásolásában, az egyének ellen elkövetett sorozatos törvénysértésekben, a gyökeréig hibás, törvénytelen és erőszakos parasztpolitikában s mindezek fölött a felsorolt hibák legfőbb forrását jelentő mérhetetlen személyi kultuszban.”55 Érdemes elgondolkodni azon, hogy mennyire lett volna presztízsveszteség a Kádár-kormánynak, ha a felsorolt hibákat maga is elismeri, s azok megváltoztatását vállalja. Ez az elemzés tisztán, érthetően, a javítás igényével fogalmazta meg azokat az okokat, melyek a tüntetésekhez vezettek. Nem ideológiai és propagandaszólamokat hangoztattak, hanem konkrét cselekvési irányokat tűztek ki. 55 Bibó István (1911-1979). Életút dokumentumokban. Összeáll. Huszár Tibor. Budapest, 1995,1956-os Intézet-Osiris-Századvég, 455. 66
