Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)
A Monori-konferencia és annak tanulságai
megegyezés, sem a programalkotás, sem az egyeztetés intézményesült formájának megteremtése nem szerepelt az elképzelések között. A nemzetiek a meglevő közéleti fórumokba próbáltak betörni, illetve a hatalommal való egyeztetésben új konzultációs lehetőségeket kialakítani. Ennek sorában jó lehetőség lett volna a monori tanácskozás, ha az azon elhangzottak megjelentek volna az írószövetség, a különböző köz- gazdasági és társadalomtudományi műhelyek, kutatóközpontok tevékenységében, javaslataikban. Ám ez nem történt meg. Igaz, hogy később a Hazafias Népfront Országos Tanácsába több olyan személy is bekerült, aki ott volt Monoron, de a tanácskozáson elhangzott vélemények és javaslatok közvetlenül nem hasznosultak, s ilyen értelemben meddő kísérletnek bizonyultak a nemzetiek törekvése szempontjából. Ráadásul a tanácskozáson elhangzottak nem jutottak széles nyilvánossághoz. 1985 őszén szamizdatkiadványban jelentek meg az előadások, a hozzászólások már nem, s ezáltal csak szűk kör értesülhetett az elhangzottakról. A nemzetiek szándéka éppen az volt, hogy minél többekhez jussanak el az általuk képviselt gondolatok, javaslatok, nem csak egy kiválasztott körhöz. A monori tanácskozás tanulsága, hogy egyértelműen tisztázódott a polgári radikálisok és a nemzetiek, szándékai közötti különbség. A főreferátumot Csurka István tartotta Új magyar önépítés címmel. Előadása részletes és konkrét áttekintését adta az 1945 és 1956 utáni magyar társadalomnak, s meghatározta az előrelépés lehetséges irányait. Csurka úgy vélte, hogy 1956 után létrejött egy sajátos kompromisszum a társadalom és a hatalom között, melyet a nyolcvanas években át kell alakítani. Az ellenállást fel lehet váltani az ellenzékiséggel, ám ehhez az szükséges, hogy a váltást az emberek akarják, s nem a teoretikusok. „Annak az engedelmes, szorgos, szolid állampolgárnak az életelveit kell kidolgozni, aki a hatalom, az uralom kérdéseit nem vitatja, s ezáltal nem is készteti félelemszülte, idegesen erőszakos lépésre a hatalmat, de aki a saját belső függetlenségét, önépítő munkáját, egyéni életének a kiterjedését maga szabja meg” - mondta, hangsúlyozva azt a nemzetiek által hirdetett igényt, hogy az embereket kell felvilágosítani és meggyőzni arról, hogy szerepet vállaljanak a társadalom átalakításában, s nem pedig a hatalom megszerzésére törekedni, s az emberek helyett megmondani, hogy merre kell haladnia a társadalomnak. Csurka előadásának opponense Szabó Miklós volt, aki ezzel szemben azt állította, hogy a 357
