Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)
A Monori-konferencia és annak tanulságai
műnk romló állapotából és az ország nehéz helyzetéből. Ez jogunk és kötelességünk is. Az országban nő a feszültség, és erősödik a bizonytalanság.”347 Az előkészítők megállapodtak abban, hogy négy előadás hangzik majd el a tanácskozáson, melyeket opponensi hozzászólások és vita követ. Két előadó a nemzetiek köréből került ki, Csurka István és Csoóri Sándor, a polgári radikálisokat Kis János, a közgazdászokat Bauer Tamás képviselte. A négy előadás megpróbálta felölelni a legfontosabb társadalmi és gazdasági kérdések körét, így végeredményben a magyar társadalom látleletét alakította ki. Az előkészítők megegyeztek abban is, hogy a tanácskozás menetrendjének betartása, illetve a vita elhúzódását megelőzendő, csak 45 fő részvételét teszik lehetővé. A tanácskozásra meghívottak körét áttekintve bizonyos egyensúly figyelhető meg a résztvevők megoszlásában, a nemzetiek kb. 13 fővel voltak jelen. Az egész előkészület során érzékelhető volt az azonos arányokra való törekvés, ám a nemzeti sorskérdésekkel foglalkozó előadásokat a nemzetiek tartották. Június 11-én érkezett meg Márton Jánoshoz a Bethlen Alapítvány engedélyezését közlő irat, így a nemzetiek Monorra már annak tudatában mehettek el, hogy hivatalos és intézményesült képviseletük van. A kisebbségekkel foglalkozó alapítvány legálisan lehet szervezője konferenciáknak, találkozóknak. Monor mégsem tekinthető a nemzetiek által szervezett és rendezett tanácskozásnak. Az előkészületekben részt vettek a polgári radikálisok és a közgazdászok is. Amolyan féllegális találkozó volt, hiszen nyilvános helyen, a monori kempingben tartották, bár engedélyt rá senkitől sem kértek — nem is kellett volna egy beszélgetéshez —, az elhangzottak mégis titkos összejövetel képét vetíthette a pártvezetés és az államvédelem szeme elé. Véleményem szerint a monori tanácskozás hasznos, de semmiképpen nem korszakjelölő rendezvény volt. Jelentősége talán abban rejlik, hogy a rendszerkritikus csoportok először jelentek meg közösen egy egyeztető tanácskozáson, illetve bekapcsolódtak a rendszerdiagnózis felállításába a reformközgazdászok is e tanácskozás révén. Tulajdonképpen a monori tanácskozás arra teremtett lehetőséget, hogy mindhárom csoport elmondhassa saját álláspontját a legfontosabb kérdésekben, de sem a 347 A monori tanácskozás stencilezett anyaga, 1985. szeptember. A szerző birtokában van. 356
