Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)
Intézményesülő nemzeti ellenállás
ellenzékhez« tartozó prominens személy — Konrád György, Eörsi István, Mészöly Miklós, Szabó Miklós - is támogatja.” Kitértek arra is, hogy az írószövetség közgyűlésén a nemzetiek részleges eredményt értek el a szövetség átalakításában, önállóságának kiterjesztésében. A Kulturális Osztály azon törekvése, hogy egybemossa a polgári és a nemzeti csoportot, a jelentés több elemében is tetten érhető. A jelentéshez mellékeltek egy névsort, melyben a jelentősebb ellenzéki személyeket sorolták fel életrajzi adataikkal. A 31 vezető szerepet betöltő ellenzéki között a nemzetiek közül Csoórit és Kiss Ferencet nevezték meg. Kádár János a benyújtott jelentésről szóló vitában viszont teljesen egyértelművé tette, hogy két olyan csoportról van szó, melyekkel kapcsolatban teljesen más elbánást kell tanúsítania a politikának. „Ez egy vegyes társaság, és engedelmet kérek, nem viccelni akarok, de hát hogyha az ellenzék még nem tudta magát teljesen megszervezni, mi ne szervezzük itt össze őket egy csapattá. Ugye van ez az eredeti elnevezés, kik ezek, polgári radikálisok, volt maoisták, párttagok stb., mert ilyen polgári radikálisok ezek, nem? Akkor népiesek. Persze ez egy egész más társaság tulajdonképpen, akkor is, hogyha helyes az utalás, hogy van érintkezési felület és pont közöttük. De ez egy más társaság, és más kezelést is kíván. [...] Úgyhogy én ezeket nem írnám egy listára ezt a 31 nevet.”330 A jelentés részletesen kitért a nemzetiek által szorgalmazott sorskérdésekre, s Kádár felismerte benne a kapcsolódási lehetőséget. „Nekem sok okom nincs, hogy a Csóri [sic] [...] iránt nagy szimpátia legyen bennem, bár nem is ismerem nagyon, remekeit is csak hézagosán olvasom, de ha nekem a Csóri jó tanácsot ad egy ügyben, én isten bizony elfogadom. Itt nem erről van szó, hogy most a dicsőségért harcoljunk egymással, hanem vagy gondja a nemzet gondja, vagy nem gondja valakinek, akinek igazán gondja, az velünk együtt van ebben. Úgy, hogy másképp kell még ezekkel is vitatkozni.” Kádár tolerálni igyekezett a párbeszédre irányuló kezdeményező szándékot. Bizonyos, hogy ez a hozzászólása, amely alig egy hónappal az előző vita után hangzott el, tartalmazta azokat a figyelmeztetéseket és javaslatokat, amelyeket vélhetőleg Aczél mondott el neki. 330 Uo. 325
