Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)

Irodalmi ütközet, politikai erőpróba

receni konferenciáról szóló értékelésben részletesen kifejtették — elítélte Kiss Ferenc álláspontját, s ezt alátámasztotta az, hogy a meghallgatásán Kiss továbbra is az iro­dalmi élet kettéosztottságát, a megszólalás lehetőségének és a beleszólást biztosító pozíciók elosztásának egyenlőtlenségét hangsúlyozta, kiemelve a nemzeti demokra­ták kirekesztettségét, publikálási lehetőségeik korlátozottságát. Nagy Miklóssal a beszélgetés végén abban egyeztek meg, hogy Kiss Ferenc egy tanulmányban összefoglalja mindazt, amit Debrecenben — Kiss által is elismerten — csak röviden s esetleg félreérthetően tudott elmondani. Kiss azonnal elkészítette ezt a 145 oldal terjedelmű tanulmányt, tartva magát az eredeti megállapodáshoz nem a széles nyilvánosság, hanem csak a szakmai megvitatás céljából. 1973. február elején elküldte azt Nagy Miklósnak, de néhány példányt barátainak is eljuttatott. A „Felirat - Az egység akadályai” címet viselő Kiss Ferenc-tanulmány azonban belekerült az elhallgatás süllyesztőjébe, publikálására - akkor is csak töredékesen - csak 2013-ban került sor.263 Kissi debreceni fellépése miatt számtalan retorzió érte, s ezek kihatással lettek a nemzeti erők tagjaira is. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy ez az akció, mely ugyan nem volt előkészített és összehangolt, nagymértékben hozzájárult a nemzeti erők összefogásához, saját öndefiniálásuk felgyorsításához. A tanulmányban felvetett probléma, melyet Kiss Ferenc úgy fogalmazott meg: „a nemzeti öntudat zavarai súlyosak, olyannyira, hogy a társadalom kezdeményezőkedvét, a munkaerköl­csét, az ország, a közösség dolgaiban való felelősségvállalás készségét is rombolják”, inspiráló ereje lett a további ellenállásnak. Én úgy vélem, hogy a politikában, az MSZMP-ben lezajlott fordulat miatt került le napirendről az a fajta közeledési szándék és megegyezési igény, mely előtérbe került 1972-ben. Erre utalt talán Aczél Györgynek az a mondata is, melyet szintén Kiss Ferenc idézett naplóbejegyzésében: „Én azt hiszem, tíz év múlva úgy csoportosul az irodalom, mint régen a pártok. Per­sze, nem azon az alapon.”264 263 Dr. Kiss Ferenc Emlékkönyv. Szerk. ifj. Kiss Ferenc - Bakos István. Budapest, 2013, Kairosz. 264 Dr. Kiss Ferenc Emlékkönyv. Budapest, 2013, Kairosz, 102 (1972. február 20.). 245

Next

/
Thumbnails
Contents