Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)
A kávéházi mormogás kora
szerkesztőségéből, Pécsi Ferenc a Magyar Rádió és Televízió részéről, Rényi Péter a Népszabadság szerkesztőségétől, Sőtér István a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetéből, Szabó Imre a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetéből, Szabolcsi Miklós a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetéből, Szarka József az Országos Pedagógiai Intézetből, Szigeti József az ELTE Esztétikai Tanszékéről, Tőkei Ferenc a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetétől, Vass Henrik a Párttörténeti Intézetből, Vészi Béla a Politikai Főiskoláról, Vonsik Gyula a Tudományos Ismeretterjesztő Társulattól és Wirth Ádám a Politikai Főiskoláról lettek. A testület összetétele tükrözte az MSZMP-n belüli akkori hatalmi viszonyokat. Többségükben Aczél György munkatársai, az ő általa kinevezettek kerültek be. Márpedig Aczél, ha nem is gyűlölettel, de tartózkodón s többször elítélően nyilatkozott a nemzetiekről. Tartotta a kapcsolatot Illyéssel. Németh László és Illyés feleségeikkel jártak nála vacsorákon, ám gondolkodás nélkül kijátszotta őket és híveiket, ha politikai érdeke úgy kívánta. Aczél a nemzetieket tartotta olyan csoportnak, melyeket vészhelyzetben bűnbaknak, felelősnek tud kiállítani, akár feláldozni saját hatalma megszilárdítása, megtartása érdekében. A nemzetiek nem kiismerhető ellenállók voltak, lépéseik kiszámíthatatlannak, felfogásuk megingathatatlannak bizonyult. A Hurál társasága különösen idegesítő jelenség volt azért, mert nem rejtőzködve, szobák mélyén, eldugott zugokban szervezkedtek, morogtak a fennálló rendszer ellen, hanem nyíltan, írásaikban, megszólalásaikban különböző fómmokon. A Hurál tagjai ráadásul saját szócsőre, folyóiratra, lapra is igényt jelentettek be. Minden alkalommal, mikor lehetőségük volt beszélni vagy üzenni a kultúrpolitika vezetőinek, egyik legfontosabb mondandójuk a saját lap megszerzése vagy megalapítása volt. Tártották magukat ahhoz, hogy az író, a közgondolkodó legfőbb fegyvere a nyilvánosság, s csatáinak színtere a sajtó és a könyv. Illyés Gyula 1971 nyarán egy beszélgetésben figyelmeztette az őt követő korosztály tagjait: „Nem kívánom senkitől, hogy börtönbe csukássá magát, se azt, hogy kenyér nélkül maradjon, de azt igen, hogy a lehetőségek szerint írja meg, amit meg kell írni.”253 253 Dr. Kiss Ferenc Emlékkönyv. Budapest, 2013, Kairosz, 59 (1971. június 20.). 228
