Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)
A kávéházi mormogás kora
irodalom- és kultúrpolitikáról. Fellépésükben nem szabadna eleve nacionalista klikkmegnyilatkozást, hatalomra törést látni: megnyilatkozásaikban szét kellene választani a jogos észrevételeket a rágalmaktól, a valóban korrigálandó hibákat célzó bírálatokat a nacionalista vagy más típusú felhangoktól.”242 A felelősség kérdése visszatérő motívum volt a nemzeti demokraták írásaiban. Illyés Gyula a Kortárs 1969. márciusi számában egyszerű mondatokkal érzékeltette, mit is jelent felelősnek lenni Magyarországért, a magyar kultúráért: „Alig hat rám érvelés ellenszenvesebben, mint azoké a hírlapi magánlevelezőké, akik utcáink elhanyagoltsága ellen azért emelik föl szavukat, mert azon a társaságukban levő külföldi szeme is megakadt; akik a sör langyosságát, az autóbuszok túltömöttségét is párizsi vagy londoni nézőpontból érzékelik. Az elhanyagolt város magyar mivoltomban sújt le, a rossz kiszolgálás ellen mint a magyar társadalom tagja tiltakozom. Elsőrendű világszínvonalú magyar irodalomra nem másokért, azaz nem hiúságból vagy sznobságból tartok igényt; csakis a magam és a népem érdekében.”243 A Kortárs 1970. májusi számában Kiss Ferenc - aki az asztaltársaság lelkének volt tekinthető, s mint ilyen a beszélgetésekben mindig visszatért az irodalom felelősségére - egy hosszabb írásban elemezte az irodalom és az irodalomkritika helyzetét.244 A tanulmány elsősorban az Elet és Irodalom szerkesztőségében meghonosodott kritikai szemléletet és elvet vette górcső alá. Az írás hatalmas vitát gerjesztett. Nem is a lapokban megjelent reflexiók az érdekesek, hanem a mindennapi beszélgetésekből leszűrhető tanulságok. Kiss kritikájának visszhangja jól tükrözte az akkor irodalompolitikai viszonyokat. Az Élet és Irodalmit sokan nemzetellenes lapnak tekintették, többek között Illyés is, aki hosszú időn keresztül nem is adott írást az ÁS-be. Nemes György főszerkesztő és Faragó Vilmos olvasószerkesztő minden törekvése arra irányult, hogy kiszolgálják a párt irodalompolitikáját, éles és elítélő kritikával illettek minden egyedi próbálkozást. 242 Agárdi Péter: Feljegyzés a Csoóri Sándorral és Kiss Ferenccel folytatott beszélgetésről. MÓL 288 f. 36/19 ö. e., 226-227. 243 Illyés Gyula: Adottság és lehetőség. Kortárs, 1969/3, 448-452. 244 Kiss Ferenc: A kritika ügyében. Kortárs, 1970/5, 786-794. 222
